Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

belül a mai Szlovenszkó területéből és pár dunántúli vármegyéből állott. Nyugat felé minden gazdasági erőforrás középpontja Bécs volt, amelyet a Habsburgok mindenféle módon igyekeznek fölvirágoztatni. Nem csoda tehát, hogy a Bécshez közelfekvő magyar városok szenvednek emiatt. Mig ellenben a mi 5 szab. kir. városunk Erdély, a Török Hódoltság és Lengyelország közé ékelve a szomszéd országok közvetitő kereskedelmét is kezükben tartja és iparcikkeiknek a szélrózsa minden irányában Bécs érdekszférájától távol piacot teremthetnek. Eperjes, különösen mivel árumegállitó hely, Lengyelország felé használja ki előnyös helyzetét. Jólétének bizonyságáúl szolgál, hogy a 17. század elején 47 céh virágzik e városban. A céhek jegyzőkönyvei ebben a korszakban német vagy magyar nyelvűek. A gombkötő céh 1607-ben kelt céh szabályzata csak magyar. Ellenben a kereskedők egyesületének 1570-ben kelt kiváltság-levele kiköti, hogy csak német nemzetiségű egyén lehet Eperjesen kereskedő. A németség tehát szükségesnek látja a vidékről bejövő másnyelvűek ellenében hatalmi pozicióját védeni. Érdekes, hogy e kiváltság-levél idejében 1570-ben a 24 bejegyzett kereskedő negyedrésze magyar: Kádas Márton, Kádas Lukács, Diák György, Csányi Ambrus, Kelemes Márton, Szécsi Orsolya. A céhek igen nagy gondot fordítanak arra, hogy tagjaik becsületes józan életűek legyenek, „jó müvet műveltessenek" és „a céhnek gyalázatára ne legyenek". A vallásosság és egyházias érzület ápolására különös gondot fordítanak. A gombkötők imént említett céhszabályzatából közöljük ezt: „Minden gombkeötteö czébeli mester Vasárnapi predikátiókat és mindennapi könyörgéseket gyakorollíon; az Ür Vachoráiával, Üdvözítőnk szerzése sze154