Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Biztató jelek

BIZTATÓ JELEK AL otthon maradt magyaroknak először az tűnt fel, hogy a kitelepítési bizottság nem járta a falvakat. Lévárton az utánunk következő transzportot is kijelölték. Eltelt két hónap is, de az elhurcolásra nem került sor. A jegyzékből csak a következők maradtak ki: Lőkös Galo János, Jónai Edus, Herceg Pál ágyban fekvő betegek, Szobonya Tacskó Pál, Galo István, Gergely Béla, Palyi János és afeleségük, járni alig tudó öregek. Ők otthoni halálra voltak ítélve. Gyermekeik, támaszaik az öreg korban az elhurcolandók listáján szerepeltek. Ha azokat elviszik, nekik is végük. Dolgozni már nem bírnak. Éhen halnak vagy a betegség kaszálja le őket. Az Isten azonban segítségül jött. Elérkezett a hír hozzánk is, Protivínbe, hogy megállt a kitelepítés. Ez reményt keltett bennünk. Ahogy teltek a napok, hetek, kezdtük megszokni az új környezetünket. Minden héten vasárnap mentünk a templomba. A cseh emberek barátságosak voltak hozzánk.