Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Egy rab német asszony és a kisfia

fiúcskával. Olyan idős lehetett a kisfiú, mint az enyém. Sovány volt szegényke, mint az édesanyja. Ki lehet ez az asszony ezzel a fiúcskával? Szomorú történet. Német asszony volt. A városban az állomás mellett van egy szállo­da-vendéglő. Az asszony és a férje volt a tulajdo­nos. Amikor a háború befejeződött, az embert mint németet le akarták fogni, de sikerült meg­szöknie. Helyette a feleségét és a kisfiát tartóztat­ták le. Azután kiadták munkára. így került Prásekhez, akinek úgy kellett rá vi­gyázni, mint egy rabra. Azért vette el tőle minden este az egyetlen ruháját és azért zárta rá az ajtót, hogy meg ne szökhessen. A disznókat etette. Alig kapott valamit a gaz­dától. Szegény asszony a disznóknak főzött krumplit ette a fiacskájávalJVÍint a cérna, olyan vékonyra soványodtak. A kút a mi épületünk előtt volt. A német asz­szony onnan vitte a vizet vedrekben a disznóknak. Egyszer, Andriska, a kisfiunk kint álldogál az ajtó előtt, zsíros kenyeret eszik jóízűen. Jön erre a német asszony a fiával. A kis német fiúcska sóvárogva nézi az én gyer­mekemet, a nagy szelet kenyeret a kezében. A két gyermek éppen egyforma korú volt. Megy az én fiam, a magyar fiú a német fiúhoz. Nyújtja a kenyeret, kínálja, vegye el. Az mohón kap utána. Aztán csak nézik egymást. 69

Next

/
Oldalképek
Tartalom