Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az elhurcolás megkezdődik

Velünk együtt azon a napon a következő családokat hurcolták el a faluból: Ducman Andrásnét két leányával, Lesták Pált feleségével és fiával, Gergely Sándort feleségével és fiával, Szobonya Gyúró Istvánt feleségével, Jónai Istvánt leányával, Jónai Ferencet feleségével, Lőkös Istvánt feleségével, fiával és menyével, Vizi Galo Ferencet feleségével, leányával és vejével, Gergely Istvánt feleségével. A tornaijai teherpályaudvaron állt meg velünk a teherautó. Az első vágányon állt egy hosszú szerelvény. Az elején néhány személykocsi, a többi fedett tehervagon. Amikor megérkeztünk, már több százan toporogtak a hóban. Sokat elkísértek az akkor még otthon maradt rokonok, barátok. A nők sírtak, jajoltak. A férfiak káromkodtak, szidták az egész kutya világot. Voltak, akik a háború poklából szerencsésen megmenekültek, és most a béke nagyobb veszedelmet hozott rájuk. Mert a lelki szenvedés sokkal nagyobb a testinél. Ha dörögtek az ágyúk, nem féltünk. Most megfélemlítésre ítéltettünk. Féljen a magyar! Viszik rabszolgának. Akik még maradtok, tagadjatok meg. Azért visznek, mert magyar vagyok. De ha te megtagadsz, szomszédom, barátom, 32