Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az elhurcolás megkezdődik

haszna az övé. Ha hazajövünk, az anyatehenet visszaadja. Ha egy évig nem térnénk haza, övé a tehén is. Megőrzésre neki adtam oda a szekeremet is. Nemrégen csináltattam Köviben Nandrázsi András kerékgyártó mesterrel. A licei kovács vasalta meg. Az új lószerszámot is a szekérre tettem. A fias kocámat Bruszik sógora vette meg Köviből kétezer koronáért. A két ló, a két tehén és a két üsző az istállóban maradt. A portán maradt a vetőgép, a szecskavágó, eke, borona és a fuvaros szekerem is. A pincém tele volt krumplival. A padláson vagy ezer darab különféle cserépedény volt, az is mind ottmaradt. Nagy lelki gyötrelmek között teltek a napok. Ládákat csináltam deszkákból. Azokba pakoltuk a szükséges holmikat. A ruhákat, ágyneműket, edényeket. A bútorokat és a sparheltot is előkészítettük. Aztán elérkezett az idő. Megjöttek a teherautók. Az átkos 1946 januáijának utolsó napján nagy hatkerekű katonai teherautók dübörögtek be a mi kicsiny falunkba. Az egyik jött egyenesen az én házam elé. Megállt a kapu előtt. Én nem nyitottam ki. Zárva volt, nehogy azt higgyék, hogy várom őket. Egy katona leugrott a platóról. Kitárta a nagykapu két szárnyát, aztán a sofőr farral betolatott az udvarra. Azután a többi katona is leugrott az autóról, nekiestek a ládáknak, bútoroknak, poggyászoknak, és sietve pakolták a ponyva alá. 30