Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az elhurcolás megkezdődik

Az orvost Kleinnek hívták. Zsidó volt. Toraalján lakott. Életben maradt a koncentrációs táborban. Szerencsésen hazakerült. És most ő küldi vagonokba az embereket. Neki muszáj volt csinálni, nem tehetett mást. A bizottságban ő volt az egyetlen, aki szánakozott rajtunk. Klein úr megvizsgált mindannyiunkat, mind az ötünket. Öttagű volt a családom. Édesanyám, a feleségem, a lányom, a kisfiam és én. Hála Istennek, egészségesek voltunk. Az orvos kiállította rólunk a papírt. Közölték velünk, hogy a következő transzporttal minket visznek. Öt napot adtak arra, hogy felkészüljünk az útra. A kövi és a nandrázsi szlovákok ott kóvályogtak a faluban. Lesték, mint a sas, mikor lehet a bárányra lecsapni. Fillérekért felvásárolták a búzát, árpát, zabot, kukoricát meg mindent. Amit nem vihettünk magunkkal, adtuk, legalább kaptunk egy kis pénzt. Sokan szélhámosok áldozatai lettek. Szlovák emberek jelentek meg az elhurcolásra kijelöltek házánál. Befolyásos hivatalos személyeknek adták ki magukat. Azt ígérték, ha kapnak húszezer koronát, elintézik, hogy ne kelljen a családnak elmenni. A hiszékenyek csapdába estek. Leszámolták a pénzt, azután soha többé nem látták az illetőket. Az én gazdaságomban volt akkor két herélt ló, három tehén, két üsző és egy nagy fías kocám. Az egyik tehenem vemhes volt. Nyomott vagy hathét mázsát. Ezt elhajtottam Kövibe. Bruszik Marci jó barátom gondjaira bíztam. A borja és a 29