Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Szlováknak lenni avgy elmenni

a fehér levelek. Mindennap rettegés, kit hívatnak, mit döntöttek a sorsáról, anélkül, hogy megkérdezték volna. Az emberek nem értették, mért kell elmenni. A háború előtt nem volt itt semmi baja a magyaroknak. Az első republikában jól megvoltak együtt a szlovákok meg a magyarok. Milyen világ készül itt? A kommunisták az előzőnél szebb világról beszéltek. A háború évei alatt suttyomban agitáltak, hogy eljön a Kánaán, ha győznek az oroszok. Győztek, de ide valami más jött el. Úgy tanultam, hogy még a törökök is békén hagyták a lakosságot, ha az adót megfizették. Ez még a török világnál is rosszabb. Bizonyossá vált, hogy Rimaszombatban hazudtak nekem. Lévárt is szerepel a kitelepítési jegyzéken. A bizottság már Tornaiján is működött. Közben Blaskó Károly, a fürdős fia lett a jegyző, négy falu - Harkács, Sánkfala, Lévárt és Deresk - jegyzője. Az iroda Harkácson volt. Ez a Blaskó fiú 1945 előtt ugyancsak jegyző volt Pest megye egyik falujában. Most bizonyítani akart, hogy ő igazi szlovák. Nekem már bizonyított apjával, anyjával együtt. Arra határoztam, hogy összehívom a falu embereit. Beszéljük meg, hogy mit tegyünk. Azt tanácsoltam, jelentse ki a falu egyöntetűen, íijuk alá mindnyájan, hogy itt akarunk maradni. Erre azt mondták, hogy csak akkor maradhatunk, ha szlováknak valljuk magunkat. 24