Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A konolnisták kiűzése

Most elkezdünk egy új életet. Az Isten megsegített. Nagy próbatétel volt. A sikerünk a csüggedőknek reményt adott. Gyorsan elteijedt a hír, hogy nekünk sikerült elűzni a bitorlókat. Ha nekünk sikerült a kiebrudalás, másnak is sikerülhet, csak meg kell próbálni. Az igazság a mi oldalunkon áll, ha azt nem is akarják tudomásul venni. Ha a túlélés eddig sikerült, az idő most már nekünk dolgozik. Rejdovjánék elköltözése után rövid idő múlva a Lokös Máté lakója, Sipula Martin is elhurcolkodott. Úgy elszelelt, mintha sohasem lakott volna Lévárton. Azután elköltöztek a kolonisták Galo Gergely Istvánék, Szögedi Lászlóék és Lesták Pál házából is. A következő évben már csak ketten maradtak a falunkban. Martinko, a bíró és Pupala, az útőr. Martinkó állandóan azt hangoztatta, hogy ő innen nem megy el soha. A faluban az emberek egyet gondoltak, ha nem is merték kimondani. Addig nem nyugszunk, amíg minden kolonistát el nem zavarunk innen. Ők ide betolakodtak, nekik innen menni kell. Tolvajokkal, rablókkal, magyar gyűlölőkkel nem élünk együtt. A falut Martinkótól egy magyar asszony szabadította meg. Nem tudatosan, hanem a sors keze által. Élt a falunkban egy József Julis nevű özvegyasszony. Kicsit hóbortosnak tartottuk. A Martinkó szeretője lett. De ezt csak pletykálták, bizonyosat nem tudott senki. Az asszony mindenna127