Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Újra otthon

Közben nagyot fordult a politika. A kommunizmus került uralomra. Az pedig nem szereti a gazdagokat. A magyargyűlölő Blaskót, a fürdőtulajdonost sem. Az állam elvette a fürdőt. Blaskót meg a feleségét kitették az országútra. Odajutottak, ahová mi, magyarok. Nincstelenek lettek. Csak éppen nem hurcolták el őket. Öregek voltak és tehetetlenek. Az országúton f öl vánszorogtak a faluba. Kecső bácsiék befogadták a két öreget. Amikor hazakerültem, gyakran láttam Blaskó Jánost az udvaron a nagy eperfa alatt üldögélni. Vajon eszébe jutott-e neki, hogy mit mondott nekem. Magyarok, ki innen, ez itt az igazság. Azután vele is elbánt a saját fajtája. De megkönyörült rajta a jó Isten. Elküldte érte a halált. A sírját a falunk temetőjében ásták meg. Az első szlovák halott a magyar halottak között. Azokkal nyugossza örök álmát, akiket gyűlölt életében. Nem gondolt arra, hogy a sírban és az Isten színe előtt minden ember egyenlő. Amikorra az első hó lehullott, a falubeli elhurcoltak már csaknem mindnyájan hazaszöktek Csehországból. Megszűnt a retorzió. Nem toloncoltak vissza senkit. Ez bennünket megnyugtatott. A betelepítetteket pedig megrettentette. Tud119