Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az énszökésem,elfogásom és megmenekülésem

natom. Nem baj, hadd menjen. Fontos, hogy én megmenekültem. Eszembe jutott az énekünk: Óh ne búsulj, föld árva gyermeke, Ha körülvesz a bajok serege. Rózsa nyílik a kín töviseken, Nyugodjál meg az égi végzeten. Leültem egy fenyőfa alá. Onnan lestem az utat, mikor jön visszafelé a tejesszekér Protivíhből. Hirtelen nagyon álmos lettem. A fenyő illata szinte elbódított. Felugrottam, mert féltem, hogy elalszom. Úgy hat óra felé közeledett az úton Bor irányából a társzekér. Egy fa mögé bújva lestem, hogy ki hajtja a lovakat. Jakab Pista oldalfalui fiú volt a kocsis. Vitte a tejet Protivínbe. Egy óra, amire visszaér. Ez az idő végtelenül hosszúnak tűnt. Amikor végre megjelent az erdei úton, intettem a fiúnak. Vegyél fel, megyek Vicén bácsiékhoz. így azután vonat helyett gumikerekű szekéren utaztam. Ellenkező irányba, mint a vonat, de mégis hazafelé. Vicén Ignácék nagyot néztek, amikor megláttak. Margit früstököt készített, és várták, hogy elmondjam jövetelem célját. Miközben ettem a szalonnás rántottát és ittam a finom tejeskávét, azon gondolkoztam, megmondjam-e, hogy jártam. Nem lesz-e abból valami bajuk, hogy tudnak a szökésemről. Ignác okos 103