Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az ingóságok menekítése

Gyorsan cipeltem a holmikat, hogy minél hamarébb végezzünk. Amikor az öreg vasutas a plombát rátette a vagon ajtajára, felsóhajtottam. A dohányt odaadtam. Pénzt is akartam adni, de nem fogadta el. Nagy hálával emlékezem erre a derék, becsületes cseh emberre. Elmagyarázta, hogy kell vagy tíz nap, amíg a szerelvény Tornaijára ér. Ha majd Zsolnára megérkezik, akkor ő szól nekem, hogy küldhetek táviratot, onnantól számítva a harmadik napon Tornaiján lesz a vagon. Most pedig menjek innen gyorsan, meg ne lásson valaki. A fuvarlevelet majd ő elhozza. Várjak rá este nyolc órakor a régi temetőnél. Megnyugodva, boldogan mentem vissza a gazdám portájára. Észre se vettem, hogy bőrig áztam. A szénáspajtában levetkőztem, kicsavartam a ruhámat, fehérneműimet. Bebújtam a pokróc alá. Arra riadtam, hogy Franto rázza a vállamat. Ébredjek, megyünk kaszálni. Egész nap azután arra vártam, hogy este nyolc óra legyen. Amikor a fuvarlevelet átvettem ott a régi temetőnél, alig tudtam szólni a meghatódástól. Csak néztem hálásan a vasutasra, erre a becsületes cseh emberre, aki énértem, egy senki magyarért az állását kockáztatja. Az Isten áldja meg. 100