Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

8 legradikálisabb részét jelentette. A két véglet természetesen összecsapott. Pozsonyt, Kassát, Losoncot és több kisebb helyet megszállták a tehetséges és felkészült emigránsok, akik csakhamar ádáz polémiába bocsátkoztak a fölélénkült és szintén támadó vidéki irodalommal, s a szlovenvenszkói életet hangos harci zaj verte fel. A szlovenszkói magyar irodalom első korszakát az emigránsok és a dilettánsok harca jellemzi. Kicsiben kiújult a Nyugat körüli hajdani küzdelem, a régi tusa emlékei és a tágabb politikai lehetőségek harciasabbá, elkeseredettebbé tették az ellenfeleket, s a háborúskodás erősebben politikai színt kapott. Ebben a korszakban, amely körülbelül 1919-től 1924-ig tartott, Szlovenszkón széles irodalmi élet virágzott, de korántsem volt jellegzetesen szlovenszkói, mert budapesti beállítottságával a főváros politikai és kulturális eseményeinek utórezgését és hátvédküzdelmeit jelentette. Befejezés volt, nem indulás, s a régi korból ittmaradtak viaskodtak benne. A vidéki írók a «Tavasz» és az «Üj élet» folyóirat köré csoportosultak, az emigránsok a «Tűz» és a «Kassai Napló» köré. Az egyik oldalon a régen itt élők álltak csatasorba — csupa jószándékú tiszta ember, aki nagy szolgálatot tett a magyar nyelvnek, — Sziklay Ferenc, Rácz Pál, Jankovics Marcell, Telek A. Sándor, Alapy Gyula, Sárosi Árpád, Kersék János, SzeredaiGruber Károly, a másikon az emigráció bajnokai, élükön Barta Lajossal, Kaczér Illéssel, Antal Sándorral, Lányi Menyhérttel, Gömöri Jenővel. • Javában tombolt a harc, mikor az idősebbek küzdelmének háborgó felszíne alól kidugták fejüket a fiatalok, azok, akik nem vettek még aktív részt a magyar irodalom felfordulás előtti küzdel-