Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

9 meiben és első érett élményeiket már az államfordulat utáni új környezetben szerezték. Lényegileg ők is a két bajvívó táborba szegődtek apródoknak : vagy a «baloldalinak» nevezett emigráns avantgardistákhoz, vagy a «jobboldalnak» elkeresztelt dilettáns vidéki írókhoz, de valahogy mégis mások voltak, mint az öregek. Formáik, felfogásaik közelebb álltak a baloldalhoz, szívük, temperamentumuk s társadalmi kapcsolataik a szlovenszkói helyi irodalomhoz, a helyhezkötöttséget kihangsúlyozó magyaros irányzathoz. Csakhamar új mozgalom támadt, amely a «kisebbségi sorsot», az «új mentalitást» hangsúlyozta, s a régi elavult formákkal szakító új magyarságot követelt. Szellemi irányzatán nyomban meglátszott az előbbi korszak két táborának lényeges, de átnemesített hatása, s bízvást megállapíthatjuk, hogy a jellegzetesen szlovenszkói magyar irodalom nem születhetett volna meg az emigránsok szociális és a dilettánsok regionális törekvései nélkül. Az emigránsoktól vette a magyar élet megreformálásának törekvését, mert ez a magyarság szerinte zsákutcába futott, nincs európai színvonalon és nem szociális, a helyi íróktól a kisebbségi élet kiépítésének vágyát, a talajban gyökerező region alizmust, a pesti formát helyettesítő friss népi önállóság hitét. Az emigránsok hatásának mutatkozott a «proletár» bekapcsolása a nemzeti életbe, a regionális helyi íróké a «nép» bekapcsolása, a helyi zamat, a közvetlen környezet, a jellegzetesen szlovenszkói problémák belevegyítése a nagy világnézeti kérdésekbe. Csakhamar összeforrt a különös nemzeti regionalizmus a szociális tendenciákkal, a különböző táborban levő fiatalok találkozni kezdtek 1926 körül (a trencsénteplici írógyülés), egyre erősebben hallatszott az «egység» jelszava, s az előző korszak íróinak vezetőszerepét elfoglalta az új nemzedék, amely kaotikus vágyai-