Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Kovács Endre: Visszahív a föld

86 tak a spórolt pénzre. Először csak fillérenkint szedegették ki a kicsike pénzespersely tartalmát, de mire eljött a szeptember, a házzal sem lettek készen, meg a persely is kiürült. Az ember nem esett ugyan kétségbe, mert abban bizakodott, hogy mint jó munkás, kell, hogy állást kapjon, de azután be kellett látnia, hogy ez sokkal nehezebb dolog, mint ahogy gondolta. Itt, messze a város határában, honnan már csak apró fénypontok alakjában lehet látni a várost, itt különösen nehéz volt a helyzetük. Szinte örültek most, hogy az új szomszéd felajánlott nekik egy kis keresetet. Jól jött a nagy nélkülözésben a segítség és az ember már kora reggel átment a munkába. Az asszony, aki szegényes ruházatú, de csinos és fürge teremtés volt, egyedül maradt a gyerekkel. Ebéd felé járt az idő, odatett egy kis krumplit, hogy maguknak legyen legalább, ha már az ember ott kap ebédet. Most ott állt a félig kész ház alapjain és tűnődve nézett a messzibe. Széles mezőség vette körül ezt a néhányházas kis települést, ahol leginkább a városból kiszorult szegényemberek vonultak meg családjukkal, végeláthatatlan zöld mezőség volt ez, amit keresztbe szegett át a széles országút. Azon a helyen, ahol feltünedeztek az első gyárkémények, ragyogva sütött a nap és az asszony hunyorítva bámult bele az acélkék délelőttbe ; messziről nézve olyan volt, mint valami antik szobor a maga nagy mozdulatlanságáb an. De egyszerre izgatottság fogta el az asszonyt. Megpillantott valakit a széles úton. Parasztember volt, széles, egyenletesen ritmikus léptekkel közeledett, látszott rajta, hogy errefelé igyekszik. Az asszony egy ideig csak erőltette a szemét, aztán egyszerre nyugodt lett, mint aki tudja, hogy nem tévedett. Az idegen, idősebb korú, nehézléptű paraszt,