Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Kovács Endre: Visszahív a föld

87 mikor befordult a házhoz vezető útra, hangosan elkiáltotta magát : — Aggy Isten . . . csak nem rossz helyen járok? De ahogy közelebb jött és rossz szemét hunyorította, ráismert a fiatalasszonyra s az eligazodott emberek nyugodtságával toldotta hozzá : — Már hogy is járnék rossz helyen, mikor téged talállak itt . . . Az asszony, aki már jóval előbb felismerte a parasztot, tovább ringatta a gyerekét és úgy kiáltotta : — Hát maga mi járatban van itt, Pintér bácsi? — Levelet hoztam — mondotta ünnepélyes komolysággal az öregember. — Anyád küldte. Már nyújtotta is át a zsíros kis borítékot, amin meglátszott az ákombákomos címzés, aztán körültekintő óvatossággal keresztüllépett egy útban heverő talicska szárain és kezét nyújtotta az asszonynak. — Aszongya anyád, hogy olyan helyre költöztetek, ahun még a posta se talál meg benneteket, hát hogy dolgom volt a városban, gondoltam, elhozom én a levelet, ha már olyan sürgős . . . — Még be sem hívhatom a szobába Pintér bácsit, mert akkora rendetlenség van nálunk — szégyenkezett az asszony, de azért hozott egy széket, amire leültette az öreget. Piros volt, mintha szégyellte volna ezt az egész állapotot itt az öreg ember előtt, aki hazulról hozott üzenetet és aki egy szempillantás alatt az asszony otthoni emlékeit idézte fel megjelenésével, az otthonét, amit már két éve lesz, hogy nem látott és ami most nyomasztó súlyával úgy nehezedett rá, mint régi májusi esték bódító illata. Már egészen zavarban volt és nehezen akadozva törtek elő belőle a kérdezősködő szavak.