Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

15 írókból, az ő tendenciáikkal, csak sokkal fejlettebb és modernebb formaérzékkel és határtalanul nagyobb tehetséggel. Ezért van akkora sikere Szlovenszkó városaiban és a magyar vidéken, míg Budapest irodalmi körei tartózkodással fogadják. Ha Mécs László a legigenlőbb, a legnaivabban pozitív sarka líránknak, Vozári Dezső éppen az ellentéte, a legnegatívabb sarok, a bonyolult, szomorú nem-et mondó, a dezilluzionált, aki derékszögalakban szembenáll a naiv ember kissé együgyű, de egészséges optimizmusával, a nagyvárosi pesszimista, a megbocsátó cinikus, a léha etikus, a bontó és boncolgató okos ember. Mécs László szerafikus optimizmusa és Vozári Dezső epikureizmusra vágyó, de azt elérni nem tudó pesszimizmusa a két nagy véglet s a két kiemelkedő pont költészetünkben, az első tömeghatásában jelentősebb, a másik elvont művészi értékeiben. A harmadik kiemelkedő költő, Győry Dezső, művészileg nem tudott Vozári Dezsőhöz hasonlóan kiforrni. Az ő jelentősége az 1924— 1929-es évekbe esik. Felrázó volt, a szlovenszkói magyarság öntudatának első ébresztője, szenvedélyes, patetikus jelenség, szertelen daloló, akinek fénye alábbhagy, amint csökken egy-egy lázas nekilendülés irama. Mert az ő költészetének fénye nem saját fény, hanem ragyogás, amit attól a szellemi mozgalomtól kap, amelynek élére áll és inkarnációja lesz. Ilyenkor, ha van ilyen mozgalom, gyönyörűen világít ez a költészet, melegít és útmutatóvá válik, mint a betlehemi csillag. — Mécs Lászlón, Győry Dezsőn és Vozári Dezsőn kívül érdekes jelenség a szlovenszkói magyar lírában a kommunista Forbáth Imre, aki a szélsőbaloldal gondolkodását tudja a Hitler-előtti Németország chansonszerű lírájának stílusában kifejezni, továbbá Szenes Erzsi meleg asszonylírájával és a fiatal Szabó