Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Fráňa Šrámek: Mese, Az örök katona

ľľ londnak tartanátok? Vagy fordítva, ha tavasszal azt követelné valaki a viruló fától, hogy menten hervadjon sárgára. Megint csak azt mondanátok, hogy bolond őkelme. És persze, a fa sem hederítene rá. ö csak a tavaszi napfény parancsára borul virágba. És ha majd nagyra nőttök, megtudjátok, hogy az ember sokszor boldogtalanabb a fánál. Az embert is kergeti néhanapján a vágya, hogy bimbóba serkenjen: ezt csak később értitek ti meg. Jaj, nincs szomorúbb az ilyen lombtalanná, bimbótlanná kopárult fánáL És olykor az ember is hasonlatos az ilyen fához és virulni szeretne. Virágba is szökken, de akkor jön valami más ember, letépdesi a bimbóit, meg a lombjait és megtiltja, hogy virágozzék. És ha újra kihajt, jön egy másik zsarnok és széttördeli ágait, kigyomlálja gyökerestül és a tűzbe veti: mindezt megértitek majd egyszer. Hát ahhoz meg mit szólnátok, ha valaki rá akarná kényszeríteni az almafát, hogy olyan virágot fakasszon, mint valami bogáncs. Nem sikerülne. Az almafa nem teremhet más fajta bimbót és ha rá tudnák kényszeríteni, akkor is roppantul fájna az neki. És látjátok, az egyik ember rákényszerítheti a másikat, hogy máskép virágozzék, mint ahogyan rendeltetésül adatott. Ha majd nagyra nőttök, megtudjátok, milyen nagyon fáj ez az ember szívének... Tegnap itt láttátok a katonákat. Minden csak úgy csillámlott rajtuk és persze, ebben ti gyönyörűségteket találtátok. Pedig bizony, mondom nektek gyerekek, éppen ők voltak azok, akiket az imént a fákhoz hasonlítottam, amikor el jő a tavaszuk, letarolják galylyaikat, szétszaggatják leveleiket és bimbóikat és megparancsolják nekik, hogy másképpen virágozzanak... FORDÍTOTTA: FËMES LÁSZLÓ.