Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Fráňa Šrámek: Mese, Az örök katona

78 Af SlSk Àdto4ta~ Mennyire mindegy, hogy mandzsu mezőkön kóborlok most és lövöldözök, mennyire mindegy, ha meg is sebesülök gránát tépi szét hasam s elesem vagy e fájdalomba beleőrülök. mennyire mindegy, mennyire mindegy, hogy hányszor kell még meghalnom, elesnem, mint ahogy nemrég hörögtem elesve Piávénál Sommenál és a San folyónál, mindegyikük vizét a véremmel festve : majd megint lelőnek repülőgépemről s gránáttal röpítnek föl a levegőbe, gépfegyverrel lövik lyukká a ruhámat, gázzal fojtogatják hörgő — nyögő számat elpusztít a mocsár, megemészt a bánat —vagy csoda történik ? — halállal fogamon éjszakába csúszva a drótsövényt elvágom hárfaként fog szólni. Nagyon megrémülök tovább szól a hárfa, a földhöz feszülök, tovább szól a hárfa, tovább szól a hárfa; Megdörzsölöm szemem : eltűnt már az árok eltűnt a háború. Termőföldet látok, határkő ezüstlik. Kiskert susog hátul. Apám — szól a fiam — itt az ideje már, hogy aludni menjünk, rég vár édesanyánk. Az én kisfiam az a szőke gyermek. A fény az ablakban az a feleségem. Aludni megyünk. Mennyi ma az égen a sok fényes csillag. S végtelen a béke. Fölnevet a fiú : Apám, valamikor háborúk is voltak.