Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Földes Jolán: Maca naplójából

218 akárkinek. Csak Gizi tud róla, meg persze anya tudta. De Lengyellel már olyan jóba lettünk ... — Nézze, én tulajdonképpen irónő akarok lenni. így azt hiszem, legokosabb, ha a magyaron kívül még egy-két olyan nyelvet veszek fel, amelynek érdekes az irodalma. Én latinra és franciára gondoltam. De közben már irni is fogok. Ez nagyon érdekes. Szokott irogatni? — Eddig még nagyon keveset, néhány verset meg novellát az önképzőkörbe, de az csupa vacak volt, tudja, olyan iskolás dolgok. Majd érettségi után jobban ráérek és akkor regényt fogok írni. Már éppen meg akartam mondani, hogy a regény anyáról fog szólani és azért akartam vele is megismerkedni, de hirtelen azt kérdezte: — Mondja, Maca, és hogy jutott eszébe? — Micsoda? — Hogy irónő akar lenni. — Nem is tudom. A magyar dolgozataim mindig nagyon jók voltak. Most is, az utolsó dolgozat ezidén, Balassiról -szólt és a tanárom nagyon megdicsért, azt mondta ... Közbevágott: — A Pista? Elpirultam. — Igen. De most maga megint azt fogja hinni rólam, hogy egészen bolond vagyok és csak azért akarok írónő lenni, mert a Pista irodalomtanár, és én imponálni akarok neki és hogy tanítson rólam az iskolában, pedig igazán nem... Nézze, én ugy képzelem, hogy az iró egész máskép látja az életet és az embereket, és mindig azon gondolkozik, hogy miért csinálják, amit csinálnak, mi van a lelkük alján... Az iró az, aki érti az életet és megmagyarázza... Gyönyörű dolgokat csinál, amik felemelik és megtisztítják az ember lelkét... vagy tán nem is igy.. nem is egészen igy gondoltam... csak az, hogy mindenesetre közelebb van az emberhez, mint a többi ember... Nem tudom, érti-e mit akarok mondani? — Hogyne érteném, Maca. Nagyon szépen gondolja. Megint elpirultam. Bosszantó, hogy mindig elpirulok, ha dicsérnek. Az órámra néztem.