Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kaczér Illés: Tátogó

92 Ez hasonlított a tátogáshoz, de nem lehetett az igazi. Péter várakozón nézett rám és a feleségem váratlanul megszólalt. — Idenézzetek ! Mingyár tátog megint ! Az asszony, Lujza, Péter meredten nézi a kalapot. A szemükben izgalom és csodálkozás. Most látom csak, hogy az asszony a kalap alsó peremét díszíti, beülteti és körülpalántázza zölddel. A kalap felfelé van fordítva s a belseje ki van tömve vattával. A vattahalom közepén egy sárga pötty mozog, feljebb valamivel két homályosan fénylő pontocska elalszik, egy nyurga, sárgával keretezett piszkos-lila cső szökik a magasba és tágul, tágul, tágul. Már tátog. — Hamar ide a boreópürét ! — kiáltja az asszony. Két ujjal felszed egy csipetnyit a kihűtött ételből, sodor egy morzsányit és a tátogó csövecskébe tolja. A cső nyelő mozdulatokat kísérel meg, nyel, nyel és tátog. Ami kor az ennivaló eltűnt, újabb morzsácska hull a magasból. Azután mégegy. A sárga csőr becsukódik, elég volt. A két fénylő pontocska megnyílik és néz. Az asszony rámmozdítja az arcát, mint aki azt mondja : na, mit szólsz hozzá ? és gyorsan, izgatottan, de nem minden büszkeség nélkül meséli. — A Jakab városbíró-térről hoztam. Feküdt szegény a fűben és vergődött. Egy madár hívta fel rá a figyelmemet, talán az anyja volt. Ugrált, röpdösött körülötte s olyan kétségbeesetten kiáltozott, hogy oda kellett néznem. Szegény kis Tátogó kiesett a fészekből. Fát nem láttam a közelben, fészket sem. Amikor a tenyerembe vettem, csipogott és tátogott. Mehettem a bíróságra ? Muszáj volt hazajönnöm, hogy enni adjak neki. Na persze. A dolog oly világos, oly természetes. Eizt a bíróságnak is meg kell majd értenie. A fellebbezésben hivatkozom a vis majorra, Tátogó hevert a Jakab városbíró-téren a fűben, csipogott, vergődött, tátogott, mi történt volna itt, tisztelt törvényszék, ha az asszony pontosan megjelenik a tárgyaláson ?