Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Darkó István: Faun a Magurán

44 Várt egy darabig. Akkor hirtelen elindította és hátrattgratta az autót s a kapaszkodó juhászt letaposta. Előreszökkent a hatalmas sárga gép. Nekiszaladt a fák közé vesző útnak. A grófné tiltakozva, kiáltozva térdelt az ülésre. Még látta hátrafelé, hogy a földön heverő test megmozdul, feltápászkodik, véres arccal bambán bámul utánuk, vánszorogva megindul visszafelé. — Nahát, nahát, — ezt ismételgette elfojtott sírással az asszony. A fiatalember ránézett a férfire. Kemény hangon enynyit mondott : — Szegény Jankó. A gép zökkenve állt meg. A gróf felpattant a helyéről, a sűrű erdőre mutatott, ráordított a fiatalemberre : — Marrs. Marrs ki a kocsiból ! A sápadt fiatalember bárgyuan bámult a vigyázatlan gyorsasággal előrebukdácsoló sárga kocsi után. Gyalog, reszkető térdekkel indult lefelé a többórás úton. Az aszszonyra gondolt, szánakozott rajta, magát okolta. Maga felől már tisztában volt, lassan megnyugodott, kirepült az állásából, így legalább valami biztatóbb kenyér után kell néznie. De mit csinál a szegény, szíves, szép, komoly asszony ? Ez boldogtalanul, csendes sírással húzódott az ülés szélére, a fiatalember helyére. A férjét nézte. A közöttük lévő üres hely tágult, egyre tágult, az autót vezető férfi mértföldnyi messzeségbe került tőle. A rossz úton bukdácsoló autó összeverte a grófné oldalát. Nem törődött evvel. Meglátta, hogy eltévedt, letaposódott a házasságában, hűtlensége büntetéséül kapta ezt az életét, amely eddig nyugalmat, boldogságot, szerelmet, gazdagságot ígért neki