Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Darkó István: Faun a Magurán

39 nekedve beszélt, mintha valami büntetendőt, vagy nem illendőt cselekedett volna s most védekező beszéddel akarná kideríteni az ártatlanságát. A grófné érdeklődve nézte. Odébb ment, leült a pázsitra, csak a gróf álldogált, emiatt a fiatalember if. állva maradt. — Mit beszél? — kérdezte a grófné. — Zsendicét és kenyeret hozott. Zavarban van. Azt mondja, hogy még soha sem látta gróf urat s most nem tudja, hogy mit csináljon. Szeretne a kedvében járni. Az apja ismerte az uraságot, a nagyapja is, ezek talán évszázadok óta élnek itt. A vadáezatoknál hajtók voltak, azt meséli, hogy az apja gyakran emlegette azt a nagy ebédet, amelyet itt főztek a tisztáson a vadászoknak. A gróf is közelebb lépett és kedélyesen bólongott: — Hát szó ami szó, nekem sem volt eddig alkalmam találkozni Korennyal. Mit csináljunk a zsendicével ? Éhesek, szomjasok vagyunk, ha merhetjük, megisszuk. — Megisszuk természetesen, — élénkült fel a grófné. — Tisztának látszik. Legfeljebb az edény... Mit gondol, tiszttartó ur? — Én mindig sokat iszom belőle. Hires jó zsendicét és Fajtot csinálunk mi itt kérem. A tisztaságra ügyelünk, a füst konzervál és dezinficiál. A gróf az autóból összecsukható poharakat hozott, azokból ittak. A barna kenyér tapadó jóizzel társult a zsendicéhez a szájukban A juhász másodszor is hozott belőle. Boldogan figyelte a falatozáeukat. Egy idővel kapta magát és leült jó néhány méterre velük szembe a fűre. — No Jankó, — a fiatalember ezt mondta neki, — muzsikálj nekünk valamit. A juhász benyúlt zsiros inge mögé, furulyát kapart elő onnan. Egyhangú, beszédes dallamokat fujt ki rajta. Vastag ujjait csendeskésen váltogatta a furulya nyílásain. Amikor sebesebben szólt a nótája, ügyes fürgeséggel mozgatta nagykörmű, nehéz kezét. A daloló fadarabnak együgyű, bizakodó hangja volt. Tétován szálldogált az erős levegőben, egyszerűen, mesélősen, kicsit álmosan ez a