Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers és műfordítás - Petneházy Ferenc

129 Anyám* — Otakar Březina — Ment, mendegélt anyám vezeklő életében, napja nem ismert fényt, virágot, illatot : a lét szikkadt gyümölcsét tépte csak, mely régeo hamuízűvé vált s szomjat nem olthatott. Szegénységünk pora szép arcát fölsebezte s útja fölött sívó számumként lebegett, s míg el nem nyugodott hullámai közt teste, szeméből sajtolt enyhítő hűs könnyeket. Szép hátát évek görnyesztették és égette idegeit a munka gyilkoló heve ; végét várva agóniája közepette mosolya volt csupán s csöndes köszönete. Szentélyek nyírkos márványán térdelt gyakorta, hol gyertyák bús fényében andaloghatott s lelke kelyhébe viziók zápora szórta a boldog megváltást, mint égi harmatot. Ó, jó anyám ! Ki immár fénnyé lettél régen, te lángoló titkok gyújtópontjába lőtt nyíl ! bár neved nem zeng földünk hullámkörébea, fiad fölött lengsz s véded sóhajoddal őt. Én lettem hűlt véred halvány nebánts virágja, mely szemed harmatából nyílt s növekedett : a lét fanyar ízét csókoltad rám, mely rágja szívem s itthagytad a bút : örökségedet, 14