Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

DARKÓ ISTVÁN A daliás Terjedelmes előzmények után ment ki édesapja elé Andris az állomásra. Az abrakoltatást még kapkodva elvégezte, kimenő felöltőjét magára rántotta, és fergetegesen rohant ki a kapun. Ott a strázs megállította, és az államnyelven keményen beszélt hozzá. Erre Andris cifra mondásban fejezte ki a türelmetlenségét. Az őrt álló katona enyhébbre fogta a hangját, de még így is bosszantóan komolyan vette a hivatását. Nem akarta kiengedni Andrist. így szólott hozzá: — Hová rohansz úgy, marha? Hát te is magyar vagy? Csak rándulj vissza, mert így ki nem engedlek! A csizmának glancolnia kell, marha, annyit tudhatnál már! — Ne haragíts, hanem erissz, csutakoljalak meg! — próbálkozott Andris inkább haragos, mint kérlelő szóval. — No mi van, magyarok fiúk? Gyeride! — kiáltotta most a régi lovaskaszárnya kapuja alól egy harsány hang. Andris vigyázzba állott és hallgatott. Az őr és az őrmester pár szót váltottak. — No nem pucolni, nem pucolni?! — harsogott az őrmester Andrisra. Még mondott valamit, amit Andris talán meg is értett, de a kényelem követelményeit az öthónapos begyakorlás eredményeképpen megtanulta szem előtt tartani. Rándult egyet a válla. Odabökött az őrmester felé, és laposat pislantott az őrre: — Hogy mit mond? Mondd meg neki, hogy az Isten érti, de nem én! Megint elhangzott néhány idegen szó. Az őrmester mosolyogva nézte Andrist, akinél azonban a kedvesség viszonzásának lehetőségei ezúttal tökéletesen hiányoztak- Mérgesen mordult maga elé: .196