Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - N.Jaczkó Olga: Ezerjófű

N. JACZKÓ OLGA Ezerjófű i Mintha aranyszínű, tűzforró lében főtt volna minden, olyan volt az a júliusi szombat délután. A kerítéseken frissen mosott szoknyák ezernyi ráncából gőzölve dicsekedett a jó háziszappan a napnak; a fiatal asszonynép a patakban súrolta az egyheti kormot a nyitott tűzhelyen használt serpenyőkről, feketén iszapos lett tőle a sekélyke vízér. A gyerekek a házak előtt sepertek versenyezve, hogy ki tud nagyobb felhőt kavarni a porból vagy cifrább zegzugokat rajzolni bele a nyírfaseprővel. Az ember tisztálkodásával mintha megfertőzött volna minden jót, amit a természet adott. Az úri ház tágas udvara is fel volt már seperve szép cikcakkosan. A szolga két kis borjút hajtott a kúthoz; a máskor virgoncan emelt nyakú állatkák lehorgasztották fejecskéjüket, mintha a tikkasztó hőség rájuk jármozta volna az elkövetkezendő iga sejtelmét. Az orgonabokrok lecsüggesztett levelekkel szégyenkeztek azon, hogy nem képesek elég árnyékot nyújtani néhány pihegő csirkének és kacsának: a szélesebb tenyerű gesztenyefa alá menekültek. Minden izzott, csak a kút torka tátogott hűvösen; állat, növény mintha elnyúlva tétlenkedett volna, csak az ember mozgott. Ezerfelé tágulva lihegett a falu népe a következő napnak pihenéséért. Estefelé a harangozó megkondította a harangot; szava, mint aranycipellőben kopogó vendéghívogató, járta az ösvényeket, a barázdákat, és maga után csalta a csoszogó bocskorokat, a por rétegébe nesztelenül belemintázó asszonylábakat. Az ünnepet hirdető harangszóra hazaszállingóztak az emberek. Marinka kiment a kert végébe, ahová nagy kelyhű harangvirágok 16* 243