Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - N.Jaczkó Olga: Ezerjófű

magját lopta le az erdőből a tavalyi őszi szél, és azok most búsan ábrándozva terebélyes bükkökről, vékonypénzű cseresznyék és orgonabokrok között virítottak. Két szemét — szintén a sejtelmes, méla álomrengetegből satnya gyümölcsű valóságok közé csalt kék kelyhű virágot — odaveszítette a csengettyűkék, hosszú szálú füvek közé. Á vasárnapi pihenéshez készült ő is, elfelejtette, hogy egy negyedórával előbb a csirkéket zavarta fel a bokrok aljából, hogy éjjeli szállásukra kergesse őket, miközben könnyű félcipője éppen úgy leffent a pázsitban, mint a szolgálók papucsa, a tenyerét vörösre csapkodva, a berekedésig kellett kiabálnia: — Hess, hess! A talajukat vesztett harangvirágok között jól érezte magát, mert ha összekerülnek ketten, akik elveszítettek valamit, rögtön akad egy új tulajdonuk a megértésben. De ő most fölényben volt a virágokkal szemben, fölötte ajándékot tartva lebeg már ilyenkor az Isten keze; már csak egy nyűgös, átforgolódott éjszaka és vasárnap lesz. Délután eljön érte Csergovay, kimennek az erdőbe, ahová a harangvirágok gyökeret vert lába nem képes többé viszszatérni. A régi, gyermekfiatalságból most is hozzásíró férfi szavai pedig legalább képzeletben visszaadnak mindent, amiből egy meggondolatlan lépéssel átugrott ebbe a megváltozhatatlanul nehéz kényszerhelyzetbe. Ezért az egyetlen délutánért volt nála minden. Odatartotta testétlelkét egy-egy gonosz hétnek, mint valami hatágú kancsuka ostorozásának, vérig verette magát, hogy vasárnap beborogassa az ápolónak jóságos keze. Elmondta Csergovaynak, hogy és mint van minden, a férfi a magáéba kapcsolta a kezét, és elmondogatta, hogy és mint lett volna minden, ha Marinka nem teszi meg azt az egy kiugró lépést, és folytatólagosan egymás mellett haladnak, úgy, amint az első ifjúság ábrándos szerelmében találkoztak. Ez a képzelet velük tartott egész sétájukon, mint valami hímes, ragyogó baldachin, amit láthatatlan angyalkezek hordoznak. Hazamenet aztán a mennyezettartó angyalok elmaradoztak egy-egy lépéssel, míg végül újra csak a mínden.244