Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

gathatok, ha maga is ilyeneket mond! ... Hát mondja meg nekem, de tiszta szívvel, mondja meg, hogy hallott-e maga már ilyen esetekben a zárórára hivatkozni? Volt-e valaha ilyen esetben záróra érvényben, látott-e már maga olyan hatóságot, amelyik azt tartja magáról, hogy joga van szétzavarni a mulatságot? Mint aki valami nagyot mondott, kérdően és diadalmasan nézett maga körül. — Más világ van most, Isti, nyevies? Bejön a rendőr, és ránk parancsol, hogy menjünk haza — szólalt meg a kevés szavú Szőregi bíró. Selmer bárónő tovább erősködött: — Én meg azt mondom, hogy előre el lehettek az urak készülve rá ... Gyerünk haza! Erre Gálfy Tutyi nagyot csapott az asztalra: — Már bizony innen nem mozdul senki... Ne haragudjon, méltósága, de maga se! Felhatalmazva érzem magamat a rendezőség nevében kijelenteni, hogy ebből a bálból nem lesz se keletlen, se sületlen tészta, hanem ha hozzáfogtunk a dagasztáshoz, akkor kenyeret dagasztunk belőle. Nagy tapsot kapott érte. Malcsik a nyakába borult: — Csókollak, Tutyikóm, mióta lett pék belőled! De azért a frósz fogjon ki, ha azt mondom, hogy nincs igazad. Csak azt mondd, hogyan akaszkodjunk neki, mert a rendőr ki akar dobálni minket. Megpróbótam kivinni a söntésbe, de aszondta: Pane, bezste do cserta... Eridj az ördögbe te, te disznó zsandór, kivel beszélsz? Tutyi csillapítóan integetett és pohár után kapott. Hátraesett fejjel töltötte le a bort, és cserdített a nyelvével: — Hát fogjunk hozzá. Először mindnyájan ide vonulunk a kisterembe. Azután elrendelem a rendkívüli szünetet. Azalatt nyilvános tárgyalást rendezünk az illetőkkel. Utoljára pedig lefogadom, hogy reggelig fog állni a bál. Öriási zajban indult a nagyterem felé. — No már erre kíváncsi vagyok, Tutyu. — Most mutasd meg, Tutyu, hogy mit tudsz. — A bor beszél belőled, Tutyika. Jobb lesz, ha befejezkedtink és elcihelődtink. 92