Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Szombathy Viktor: Egy nemzedék sodródni kezd

hogy ne bomoljon, a disznó arra való, hogy megpörzsöljék, ne sajnálja szegény katonáktól. Innen senki sem megy el most! Tenyerével ránehezedett a két szomorú királyra. Leforrázva hallgattuk, mert a rendőrkapitány sem akart felállni. — A kövér disznó most itt van! — lengetett meg egy tavaszászt a bankóhalom fölött. A küldönc elvágtatott. Puskája nehezebb volt, mint ő maga. Tíz perc múlva úgy robbant be Sipeki főhadnagy, mint egy időzített srapnel. Talpától sapkája rózsájáig havas volt, bozót szurkálta tarkára a képét. Ordított, mint vesztett csata után egy osztrák generális. Fénytelen kardjával hadonászott. — Disznóság — üvöltötte —, hogy az embert elpusztulni hagyjátok. Ha ezek a derék diákok nem lennének, a várost ellophatnák a fejetek fölül. Itt ültök, kártyáztok, isztok, henteregtek a melegben, nőket ne küldjek a cigánysorból, hogy jó dolgotok teljes legyen? Azonnal le, mindenki mars-marsban! Dühödten vezényelt, mintha lusta járású üteg élén lovagolt volna. Csapzott haja kicsúszott sapkája alól, arca lila volt a íharag forróságától s a hajnali fagytól. Csizmái felhőként verték fel az Űri Kaszinó söpretlen, hathetes porát. A mészárosmester keze megállott a tök felső fölött. Éppen jó húzása volt. A rangidős százados mérgesen vágott az asztalra: — Ne bomolj, ember, nem vagyunk disznópásztorok. Van annak a gyárnak éjjeliőre elég. A diákokat pedig nem. viheted neki a jeges Rimának. Maradsz! — A diákjaid — bontotta szét bekecsét a főhadnagy, mert valahol meg kellett nyitni az elkeseredés gőzének szelepjét —, a diákjaidat megsütheted. Csöppnyi fegyelem sincs bennük, nem tudom, mit tanulnak ezek az iskolában. Most is őrizetbe vétettem egy szakaszt, majd később ítélkezem felettük. — Te meg vagy őrülve — állt fel a százados, és ő is 53