Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Szombathy Viktor: Egy nemzedék sodródni kezd

kettégombolta zubbonyát —, egyszer dicséred őket, rögtön utána letartóztatod. Ki parancsol itt tulajdonképpen? — Jöttök vagy nem? — hátrált az ajtó felé Sipeki. — Senki sem megy — gombolta ki az utolsó gombot is a százados viseltes zubbonyán, s az asztalra csapott. — Gyáva teknősbékák, indulok magam! S újfent belevágtatott a metszően hideg hajnalba. A százados visszagombolta a zubbonyt, hirtelen fázni kezdett. Intett kettőnknek: — Menjetek csak utána, fiúk, még valami marhaságot csinál. Nem bírtuk a főhadnagyot utolérni. Átvágott a piacon, árva mellékutcákon csetlett-botlott keresztül; a kis házak ablakain jóízű horkolás hangja tört át, néhol hárman is húzták a bőrt; kutya szaladt utánunk kíváncsi csaholással, macska nyitogatta ránk zöldesen villogó szemét jelzőlámpaként. A főhadnagy előttünk porzott a havon, át a fagyott patakon, hogy megvívja a maga háborúját. A fűzfabokrok sűrűjében veszítettük el szemünk elől. Tömött hópelyhek hullottak ránk nesztelenül. Már a kukoricaföldek fagyott rögein botorkáltunk. Most, valahol túl a deszkapallón, a kukoricagórén, lövés csattant ismét... Valaki revolverrel felelt rá. Ordítás sűrítette a lármát. A kisvasút töltése mögé húzódtunk, így tanította a káplár a harci szabályzatot, de ezt tanítás nélkül is sugdosta ösztönünk. Magasra emeltük a puskát, és a hópelyhek közé durrantottunk mi is. Nem türtőztettük tovább a harci vágyat, .a távoli iharc viharától idáig libbent a serkentő fuvalom. A puskalövés ereje nagyot taszított vállunkon. Aztán a hóhullás finom neszezésében váratlanul villant, majd dörrent valami. Nem puskalövés, sem revolver. Ismertük, a káplár a téglagyár gödre mögött erre is megtanított: — Kézigránát! Arcunkból kiszaladt a vér. Didergő kézzel dugtuk vissza a szuronypengét a tokba. Elcsöndesült a mező. A csönd oly mély lett, hogy külön-külön minden hópihét hallot54