Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Mese a szomorú repülőgépről - Földes Sándor: Petróleum

gyermekektől? Én lököm a tüdővészeseket a pincék penészágyára? Én űzöm a perditákat a folyók örvénye felé? Én írok alá hadüzeneteket? Én tanítom a háborúk dicsőségét? Századok óta, ezredév óta kiknek a teste vagy a lelke holt: én öltelek meg? Én öltelek meg?!... János gyötrődve húzza szét a tragédia függönyeit. — De most... a te kezed fogják felmutatni. Péter megtorpan: — Az én kezem?!... — Ä jó kezet, mely tisztán, szelíden napos tájakra mutat, foltosán, mocskosan szögezik a tömegsírok fölé. Az író csöndesen recitál: — Kiért... kiért a legnagyobb fájdalom, ha ezt senki sem érti?! Ki látja a legszörnyűbb tragédiát: szeretetet hirdetni és annak megvalósításáért a gyűlölet förtelmét vállalni magunkra?! Minden percben keresztre feszülni, a piszok útját saját szívünkbe vágni és gyűlölni, bántani, ölni..hogy elpusztuljon minden gyilkosság és minden gyűlölet... — Igen, el kell pusztítani mind, ki vért sajtol arannyá, és az arany morzsáiért az áldozatokat bérli föl saját mellük ellen ..., de itt ők, a szegények ... Péter diadalmasan: — Látod, magad vágtad el a vád hangját. De én vádolok! Á kérdés vádol. Én öltelek meg?! Hiszen ti is gyilkosok vagytok! Saját húsotok eszitek! — Ha ezt... ezt megértenék ... — A hályog lehull, mert a tömeg sötétségéből izzón ki fog lobbanni a kérdés. Az éhségszemét szikrázni fog, és elhamvad minden nyomorúság. Vagy nem tűnt fel neked, hogy még eddig nem fogtak el? Hogy időt engedtek... — A szökésre? ... — Az öngyilkosságra. De én látó vagyok, és nem ölöm meg magarn. Én élni akarok. — Mindegy. Akkor ők ... — Persze. De így élni fogok — a kérdésben. És mindenki kérdezni fog, mindenkibe bele fog szúrni a saját cinkossága, és meg fogja látni a gyilkost — az igazit! 396