Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

A költő anyja - Jarnó József: A száműzött

JARNÖ JÓZSEF A száműzött A kis szoba vaskos falait feketére színezte az olajlámpás füstje, mely vastag sugárban ömlött az üveg mögül. A hitvány fénysugár, ami a füsttengerből kiszivárgott, alig világította meg az asztalt, melyen rendezetlen összevisszaságban hevertek papirosok, könyvek. A szoba sarkai teljes sötétségben maradtak: az egyikben bekalitkázott rigó szomorkodott csőrvágta húsmaradékok felett, melyeknek bűze ellepte az egész szobát, beivódott a polcokon felsorakoztatott régi könyvek lapjai közé, s a megkopott papi ruhába, mely a házigazda aszkéta testén lötyögött. Késő éjszaka volt. Az ablak alatt, az utcán, semmi se mozgott, senki se járt. A csönd ráterült a városra, mint egy nehéz halotti lepel, s a dómtemplom égbe szúró tornya mozdulatlan fenséggel őrködött az alvó Kassa fölött. Talán az egész városban nem volt ébren senki, csak a háztetőkön siránkozó macskák és ez a két ember, itt, a kis szobában. Dacos nézésű fiatalember ült szemközt a házigazdával, a szikár, aszott testű pappal. Keveset szóltak, de valahogy mégse vették észre az órák múlását — talán éppen azért, mert az évszázad távozására figyeltek. — Megmozdult a nép ... Az ablak alatt ájultan feküdt az éjszaka, s a város girbegörbe külvárosi utcáinak roskatag házaiban lidérces álmot aludott a nép. A két éjszakára felejtődött ember arról a másik népről beszélt, amelyik országhatárokon túl csakugyan megmozdult már, és talán éppen most ünnepelte, fáklyák, szövétnekek fénye mellett a saját ébredését. — Párizs ... ... itt a város szívében, a méteres falú palotákban nyugodt, kövér papok és széles mellű, hatalmas nagyurak .363