Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

Sutay kintről észrevette a feleségét, vörös lett egyszerre az arca, és berontott az asszonyhoz. — Te szerencsétlen, mit csinálsz? Megszámolod a szerencsénket? Sutayné dadogott és elpirult. — Nem ... nem bírtam megállni, hogy meg ne számoljam őket... Sutay még haragos volt, de a hangjából meleg derű áradt a társa felé. — Hát csak ne számolgass. Kint ezalatt másfelé készülődött a napvilág, langyos esti szellő kélt a hegyek felől, felborzolta az abroszok lecsüngő szélét. A vendégek még mindig jöttek, menni még csak Traubkatz ment, Béluska hideg arccal lendült egyik asztaltól a másikhoz. Sutaynak még nem volt sok dolga, mert senki se fizetett, de azért ő egyre az asztalok körül tevékenykedett, bent a konyhán minden izzott, és ha megnyílt az ajtó, jó meleg zsírszag áramlott az asztalok felé. Vendég jutott már a belső szobába is, úgyhogy estére, amikor megérkezett az Orgován bandája, Sutay úgy helyezte el őket az ajtó mellett, hogy bent is, kint is élvezhessék a vendégek a zenét. Öreg lábai egyszerre érezni kezdték a sok futkosást, különösen a jobb térdébe nyilallott bele a fájdalom, leült hát ő is egy székre, kicsit távolabb a bandától, az egyik árnyékos asztal mellé. Orgován hangolni kezdte a hegedűjét. Sutay ezalatt titokban a jobb térdét dörzsölgette. Valahogy úgy érezte, hogy neki most nem szabad a vendégei előtt elárulnia semmiféle testi fájdalmát, mert valamelyik még azt gondolná magában: ejnye, ez a vén szamár is mibe fogott bele vénségére, holott inkább rendjén lett volna lefeküdni a hegy alá, a temetőbe, ahol az apja fekszik meg a nagyapja, még tán a dédapja is, de ezt már nem tudja biztosan. A Lökösyék asztala felől élénk kiáltásként hallotta a nevét. — Sutay bácsi! Fürgén és könnyedén ugrott fel, a jobb térde még hasogatott egy keveset, de azt elfelejtette. .326