Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

Sutay ezalatt már az új vendégeket várta, akik gyorsan következtek egymás után. Először Pista bácsi, a fordító, az iskolaigazgató barátjával. — He... he ... Sutay űr, lássuk csak azt a jó borocskát ... egy kis jó ecetes borocskát... Sutay kihúzta magát a sötét ruhában. — Nálunk nincsen ecetes bor, kérem. Pista bácsi lehajtotta fejét a mellére, azután felnézett, és két kis okos szeme huncutul pislantott Sutay felé. — Pedig hát ez nagy kár, mert a bor igazi zamata akkor jön elő, amikor már ecetesedni kezd... Tudja, Sutay úr, az illó olaiok ... — és újra kacsintott egyet. Sutay már nem tudta meghallgatni az illó olajok elméletét, mert újabb vendégek elé kellett szaladnia. Traubkatz jött, a sörraktáros, Goldnerrel, a főnökkel; Traubkatz hanyagul fogott kezet az ujjai hegyével, és egy szélső asztalhoz ült le. — Egy sört kérek. Béluska állt az asztal mellett. — Korsó vagy pohár? — Pikoló... — és elment a Liget fái felé. Hiszen ő nem iszik, nem kívánja, de mégis el kellett jönnie, megnézni, hogy kezelik itt az ő sörét. Erre a célra pedig befektetésnek elég egy pikoló is. Béluska rövidesen hozta a sört, párás is volt a pohár fala, hab is volt rajta, jó sűrű, mint a tejszín. Traubkatz a szájához emelte, belekóstolt, öblögette vele a száját. Azután felállt, és fizetett. Aprópénzzel fizetett. Sutaynak nem kellett visszaadni belőle, megcsörgette a markában a pénzt, háromszor ráköpött, és a hátulsó bőrzsebbe süllyesztette. Goldner felhorkant: — Mi az, te már mégy is? Traubkatz könnyedén nyújtotta feléje a kezét: . — Sietnem kell. Az egyik ablakban Sutayné feje jelent meg, féloldalt nézett a vendégek felé, és a felemelt kezével, számolásra nyújtott mutatóujjával bökött a levegőn át a vendégek felé: egy ... kettő ... három ... Fehér kötény volt előtte, a konyhából szaladt be a belső terembe, amely még üres volt. .325