Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Palotai Boris: Ébredés

Még pislogok a vakító utcai fényben, de egyenesen, katonásan lépek, mint akit semmi baj nem érhet. Most bóbitás szobalány nyit ajtót, kikeményített kötője zizeg, amint bizalmasan hozzám hajol: — Igazán nem lehet beszélni a doktor úrral, kisaszszonyka. Nagy vendégség van nálunk. — Muszáj! Csak egy pillanatra hívja ki. — Eljegyzést ünneplünk! — henceg a szobalány —, engem a szomszédból kértek kölcsön. Ott szolgálok Fürst úréknál. A Fürst Magduska a kisasszonykával jár egy osztályba. — Igen — mondtam vontatottan. Már kezdtem emlékezni a lány arcára, aki gyakran kísérte el Magdát. — Hívja ki, kérem... — mondtam szinte könyörögve. A lány vállvonogatva bement. A szomszéd szobából fojtott lárma hallatszott: beszédfoszlányok, edénycsörömpölés, jövés-menés és gurgulázó kacaj olvadtak egymásba. Amikor kinyílt az ajtó, a zaj vidám hullámban csapódott hozzám. Pista bácsi gyorsan behúzta az ajtót, egyik kezével a kilincset fogta, mintha attól félne, hogy rányit valaki. — De édes fiam! — mondta türelmetlen hangon. — Mit szaladgálsz folyton ide?! Hisz megmondtam már... — Anyuka azt üzeni... — szakítottam félbe tompán —, hogy még egyszer szeretne Pista bácsival beszélni. — De hát semmi értelme ... Vége! Slussz! — elengedte a kilincset, jobb karját a levegőbe lökte, és furcsán hadonászott. — Nem szabad idejönnöd többé! Hagyjatok nekem békét! Bosszús volt, kurtán ejtette ki a szavakat, úgy éreztem, hogy hozzám vágja őket. A kapualj dohos homályában felsírtam. Kit bántottam én, hogy velem senki se törődik? Hogy engem senki se akar? Amikor tüdőgyulladással feküdtem, anyám akkor is minden este sétált és zongorázott Pista bácsival, és hagyta, hogy Zsófi tegye rám a priznicet, pedig Zsófi nem ért hozzá, az embernek rögtön a hasára csúszik az ő přízníce ... Mi nagyobb baj, ha egy gyerek beteg, vagy ha .283