Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Palotai Boris: Ébredés

Pénzt kotorász ki a zsebéből, kezembe nyom egy tízkoronást. — Vegyél érte sok-sok habroládot. Mohón nyűlok utána. — Anyukának is hozzak? — Nekem nem kell. Hanem... ha a cukrászdából kijössz — elakad a hangja, s amikor újra megszólal, reszelős és megbicsakló —, ha kijössz ... menj fel Pista bácsihoz ... ott van a cukrászda mellett... Keserű nyál fut a számba. Hát ezért akart jóllakatni? Ezért törődik most velem? — Mondd meg neki, hogy még egyszer akarok beszélni vele... Sietve megfordul, a kályhához dűl, dörzsöli, tapogatja a cserepeket, pedig már régen nem fűtünk. Csendesen lebotorkálok a lépcsőn, tudom, hogy nem megyek be a cukrászdába. Sapkámat a szememre húzom, szeretnék futni, hogy minél előbb túl legyek rajta, de a lábaim merevek, a szívem úgy kalimpál, mint egy megvadult óra. A templom előtt megállok, valami húz befelé. Bent hideg szag és éjszakaszag van. De mégis valami szent szag ez... Ott ülök a fényesre kopott fapadban, fejem összekulcsolt kezemre esik... Ö, Istenkém, segíts meg minket... Add, hogy minden megváltozzon, légy jó anyához... és apához ... És engedd, hogy szeressenek engem egy picit... Könnyem az ujjamra csurog, de csak mormogok tovább, magam csinálta együgyű imámat ég felé repítem, egyre bővebben bugyog belőlem a szó, elfojtott panaszok pötyögnek ajkaimról, friss fájdalmak gyűrik, gyömöszölik a torkomat, s amikor utolsó sóhajom morzsolom szét, megnyugodva emelem fel fejemet. Az oltárkép sötét hátteréből szelíden válik ki a Szűzanya halvány arca, mintha csendesen intene: ne félj, kislány, ne félj. A színes ablakok piros és sárga fényeket szórnak a templom kőkáckáira, rezegnek a fények, mint az altatődalok, s Mária aranyszeme világít. .. .282