Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

is xpp eléggé dörzsölődott. Hát tudod, ezt csak azért mondom! ... Mit gondolsz te rólam, te koszos?! Rácsapott az asztalra. Elkomolyodva jelentősen és nyomatékosan szólt egy kis idő múlva: — Daliás késztet! Andris megszeppent: — Ugye mondtam, hogy ne igyék annyit, édesapám?! — Ne butáskodj, kölyök! ... No ne zavard az egyszer kedvemet, Andriskám! Daliás késztet!... Rászántam a háromszázat, de jól tettem, igaz-e? Igaz-e, te koszos? Lehajtotta a fejét. Andris odahűzta a széket hozzá, s egyetlen bajnak a világon azt kezdte tartani, hogy jó szüléje beszeszelt kissé. Az öregebbik Andris legényesen kapta föl a vállát. Durcás szájjal vészesen ismételte: — Daliás késztet! Felemelte az ujját, s a citerás kislány odaszaladt hozzá. A púpos harmonikái: utána fordította pislogó szemeit, és ő is odacammogott. Az öreg parancsolva intett a katonák felé: — Várjatok! Daliás késztet! Fejével kezdésre biztatta a kislányt, és kemény, öblös hangon gyújtott rá: — Mit dalol a fecskemadár, mit csicsereg olyan búsan az ágon... Az ének úgy szavában, mint hangjában új és érdekes volt. Az őszes fej szomorkásán bólongott utána, de a vastag bajusz alól mégis legényesen jöttek elő az ének szavai. — Daliás késztet! — mondotta magyarázó halkan az öreg. Néhányszor még így kijelentette, de aztán már csak a megvalósítás érdekében követett el minden elkövethetőt. A fecskemadár után következett a gólyamadár, a kék nefelejcs, a mandulafa s úgyszólván az értelemmel átfogott világnak minden nótába szépségesített állat- és növényegyede. Később a katonák is segítették az öreget. A púpos már nem harmonikázott, hanem fölfelé fordult szemekkel, két marokra fogott pohárból bort szopogatott. A kislány .204