Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

— Rászántam, fiam! Apám is így lépett utánam Zágrábba, mert egyszer egyvégtibe tíz hónapig nem bocsátottak haza. De tudod, ott fáintos egy életünk volt! Tudod, példamód jóképű fehérszeméllyel adtam össze magamat. Mit mondok, eggyel-e?!... Tudod, sok szó szegénység, de három év alatt vagy két tucatot elfogyasztottam belőlük!! — Ne igyék már, édesapám! — Ne mondd! Még hinni találom, hogy ittam már! Utóbb még azt találom hinni, ha annyira mondod!... Mit gondolsz te rólam, te koszos?! — Reggel korán indul a vonat. Ne igyék már, édesapám. — Két tucatot elfogyasztottam belőlük, hiszed-e? De milyeneket?! Haj, ha olyan csak egy is volna itt, mint azokból a legutolsó volt! Haj! Ha vóna!... De nincs!! — Ugye, csak ezt isszuk meg, és többet már nem rendel, édesapám? Kavargatott bor e!... — Hát mikor az angyalbőrből hazakerültem, nem megmutattam-e, hogy ki vagyok? Ki szerette el a tanító elől Kovács Zsuzsit? Megkérdezheted Farkas Pista bácsit is, hogy mért nem lett az övé Simon Julis? Ki járt minden éjjel kizárólagosan csak az ollyan lyányok kertjük alá, akik nappal a legrátartóbbak voltak?! Kit szeretett Botos Rózsi... és kinek nem kellett sokáig? Andris sértett hangon szakította félbe az öreget: — Az édesanyám? Mit beszél?! — Semmit, no! De tudod, az igazságot, ha már igazán az, akkor mindig meg lehet mondani! Tudod, én már csak ollyan voltam világéletemben, akinek minden hétre más kellett... Ilyen volt a természetem, tudod! A múltkor Árpás Ferenc kislánya, appedig jó, ha van tizenöt éves, azt mondotta, hogy ö bizony Andris bácsihoz még most is szívesen eljönne. Hát tudod, este aztán megmarkoltam őt a ház előtt, tudod, minek mondanám, ha igaz nem lett volna, de úgy nyögött a kezembe, de úgy, tudod, mint egy párjára talált kisgalamb. Hát tudod, így van! A vonaton egy formás asszonyka ült mellettem, ha beszélni tudtam volna vele, még szorosabbra került volna hozzám... így .203