Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

Andris ezt is meg tudta mondani. — Látod, hogy valamit mégis tanultál — vélekedett az öreg. Ellentmondást visszautasító hangon szólt így, mert észrevette, hogy Andris nem helyesli a legújabb fordulatot. A bor megérkezett, s ittak belőle. Elég jó bor volt, otthonos vidámsággal szaladt szét bennük. Az öreg mosolyogva hallgatott. Gyakorlott élvezettel engedte át magát a katonák énekeinek s a bor jó ízének. A pohár gyorsan ürült előtte. Andris aggodalmas várakozással nézte az öreget. Sorra vizsgálgatta tömött, göndör haját, egyenes bajuszát, sötét arcbőrét. Arra gondolt, hogy az édesanyja két keze hogy tapogathatta szerelmes gyöngédséggel ezt a kedves orcát, amikor összeborulva hosszasan ölelték egymást. Szégyenkező ijedséggel akarta elkapni a méltatlan gondolatról az eszét, de egyszerre észrevette, hogy nem is találja csúnyának, már szépnek és gyönyörködtetőnek, megnyugtatónak és nagyon kedvesnek érzi. A katonák éppen így énekeltek: — Csehországban levágták a göndör hajamat, HradecKrálban nyergelik a kis pej lovamat... — Ez a derekas kis nóta! — mondotta az öreg, és hátrasimítgatta hullámos haját. — Volt idő, amikor az enyimet is levágták Zágrábban! Ojabb üveg bort rendelt. Odahajolt Andrishoz, és rekedtesen szólt rá: — Ne lógasd az orrodat, te koszos! Még azt hiszik, hogy semmi közünk egymáshoz, s hogy fiam se vagy! Hangosan nevetett, s ökle alatt megzördültek a poharak. Andris a füstbe és zsivajba merült szobában most egyszerre csak az apját látta. Csodálkozva meresztette egész figyelmét a kipirult öregemberre, aki titkolózva fordult csillogó szemmel feléje: — Mit értesz te ehhez, te kis koszos? Elnézett a mennyezet felé, ahová a púpos harmonikás pislogott. Más hangon szólt megint: — Hogy megláttalak itt a garnizonba, Andriska! Hogy mégis megláttalak! — Bizony, édesapám, csuda, hogy eljött! .202