Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Novellairodalmunk 1918 és 1938 között (Turczel Lajos)

ismerő véleménye volt, Kardos László zsurnalisztikus fogyatékosságokban, „gátlástalan bátorságban" marasztalja el. „Ezt a gyöngéjét pedig annál nehezebb szívvel állapítom meg — írta —, mert könyve végső kicsengésével, alapeszméjével: a fajok humanisztikus egybeölelésének nagy gondolatával lelkesen és fenntartás nélkül egyetértek." (Nyugat, 1937. I. k., 300. o.) Sándor Imre Asszonyok című novellás kötetéről írt recenziójában Kürti Pál konkrétan rámutat a zsurnalisztikus könnyítésekre, de ezeket aztán a sajátos irodalmi fejlődésnek tudja be. „Régen tisztázott dolog — írja —, hogy az új magyar prózában van néhány sajátos vonás, mely úgy jött létre, hogy szépírásunk bizonyos okoknál fogva túlságosan összeszövődött az újságírással. Ebből a helyzetből sok kár fakad, de teremtett értékeket is. Sándor Imrét ezekhez az értékekhez sorolhatjuk: a legjobb értelemben vett költői riporter ő." (Nyugat, 1926. II. k., 557. o.) A zsurnalizmus legkiütközöbb hatása a hetiújságok és napilapok novellaanyagában tapasztalható. Az itteni szerzők közül igen sok az alkalmi próbálkozó, a tartósan protezsált dilettáns és a szükség esetén a novellaírásra is könnyű kézzel vállalkozó belső munkatárs. Több tucatnyi jogosan elfelejtett nevet sorolhatnánk fel — köztük az irodalmilag jelentős A Reggel és Magyar Ojság szerzői közül is —, akiket az igényesebb kortárs kritika sem tartott számon, mert írásaik nem ütötték meg a műfajban megkövetelhető színvonalat. Az a részleges, szórványos hatás, amellyel a zsurnalizmus — más negatív jelenségekkel, főképp a nyelvi kultúrának a kisebbségi viszonyok közti visszaesésével karöltve — a novellaprodukció értékes részét szeplősítette, elsősorban nyelvi és stilisztikai téren mutatkozott meg. Novellisztikánk (és egész prózánk) átlagos nyelvi színvonala érezhetően alatta van az egykorú magyarországinak és erdélyinek. Csak a kisebbségi irodalmakat véve alapul: nincsen olyan prózaírónk, akinek a nyelve olyan kiegyensúlyozottan gazdag, egyéni és helyi ízekkel dúsított lenne, mint Tamási Ároné és a íiatal Nyírő Józsefé. A mi jelentősebb íróink 16