Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Forbáth Imre: Magyar költő Prágában

II ben rejlett, ott dilettáns nem jutott szóhoz! A cseh avantgarde nem tévedett el az izmusok útvesztőjében, programja egyszerű, de radikális volt: emancipálni a művészetet az ócska kellékektől; az emocionalitás és imagináció tiszta eszközévé tenni; megszabadítani a formai és tartalmi parazitizmustól, mely a régi művészetet oly sokszor tőle idegen hatások és eszközök lomtárává tette. A művészet nem imitáció, sem reprodukció, nem szimpla másolása a valóságnak, s nemcsak szolgálója bizonyos efemer tartalmaknak. Ennek a művészi programnak apja a nagy francia poéta, Apollinaire, kinek hatása a költészet terén nem kisebb, mint a piktúrában Picassóé. Hamarosan uralkodott a cseh művészet minden területén. Kíméletlen drótseprűjével megtisztította az építészetet az élősködő díszítőelemektől, a festészetet a bamba természetmásolástól és a posványos irodalmi pátosztól, harcot üzent az irodalomban mindennek, ami álszakáll, póz és poros régiség, mindennek, ami a poézis, a képzelet szabad kifejlésének gátat vetett. A színpad forradalmát „poétista" alapon a zseniális Honzl indította el. A híres Osvobozené divadlo' ennek az avantgardizmusnak egyik leszármazottja, éppen úgy, mint (más alapon és eszközökkel) E. F. Burian színháza. Bizonyos kompromiszszumokat kénytelenek voltak kötni, le kellett szállniuk a magas művészet hűvös ormairól, de lényegükben megőrizték a heroikus évek merészségét, hívek maradtak elveikhez minden tradicionalizmussal és nagyképű ripacssággal szemben. Voskovec és Werich Felszabadult Színháza, sikerült szintézise a színpadi poézisnek és politikai szatírának. Koreográfia és dzsessz, klaunéria és komoly tartalom: amolyan friss, lendületes, minden érzéket, gondolatot és az érzelmeket hatalmasan megragadó modern műremek, színültig tele pompás tréfával, de a lázas kor szociális problémáival is. És kell-e az utóbbit magyaráznom? Hogy az avantgarde nem volt társadalmi-szociális kérdésekkel szemben közömbös? Hogy a művészi forradalmat erős kézzel fogta egybe a politikai avantgardizmussal? Hiszen tudjuk, hogy ez nem véletlen, s hogy azok, akik a szépség teljes, varázsos kiteljesedésére törekednek, nem maradhatnak közömbösek azzal a harccal szemben, melyet az emberiség haladó része vív a butaság és gonoszság ellen. Bár a hivatalos politika következetesen vonakodott, hogy elismeije az avantgarde-ot mint kultúrharcának reprezentánsát, de ő bizony annak tartotta magát, és foggal-körömmel s elszánt svádával védte ezt a szerinte jogos pozícióját. A nagy 63