Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Forbáth Imre: Magyar költő Prágában

polémia e körül a kérdés körül, a késhegyre menő küzdelem az avantgarde és az ún. proletkultművészet szóvivői között éveken át tartott, és máig tart új érvekkel s új címkék alatt. Ma a szürrealizmus és szocialista realizmus csetepatéja tombol. Hogy sajnálom, hogy ebben a harcban személyesen nem vehetek részt! Bár költészeti praxisomban inkább hajlok a realizmushoz, de végtelenül respektálom a szürrealisták jogát a művészet határainak újabb, merész kiszélesítésére. Látom a hatalmas lehetőségeket, miket ez a szellemes irány kezdeményez: a hídverést álom és ébrenlét, racionális és irracionális, tudatos és tudattalan területei között, a véletlennek, a lelki automatizmusoknak, a szabad asszociációknak, a meglepő új konstellációknak ezt a sokat ígérő területét. Nem hiszem, hogy minden úgy van és úgy jó, ahogy kedves szürrealista barátaim hirdetik. De tudom, hogy becsületesen és az alkotó emberek feltétlen tiszta szenvedélyével keresik az új utakat, melyek talán sosem látott új módszereket és izgalmasan nagyszerű alkotásokat hoznak a művészetbe. Nem vagyok irigy természet. Magyar költő: fáj ugyan látnom, hogy cseh kollégáim útja sokkal könnyebb, mintha a miénk, hogy pl. könynyen találnak kiadót, sőt az keresi és szépen honorálja őket, hogy egy hálás publikum büszkén istápolja művészeit, ha politikailag nem is mindig egyezik meg velük, s hogy az állami intézmények is megértő álláspontot foglalnak el irányukban. (Államdíjak' baloldali művészeknek, stb. stb.) Mindezt nem irigylem tőlük. Fiatal, gazdag, tehetséges nemzet fiai ők, egy nemzeté, mely sokáig elnyomott s most fölszabadult elánját, életkedvét, egészséges jövőbe lendülését üdvözli úttörő művészeiben. (Míg nálunk, Magyarországon, fájdalom!, a nép legjobb fiait, legéberebb elméit, legtisztább embereit, kik pedig csak több kenyeret, szabadságot és kultúrát kérnek a szomorú magyar népnek — üldözik!) De, mondom, nem a könnyebb, rózsásabb helyzetét irigylem én cseh társaimnak. Irigylem tőlük Saldájukat. Hiszen volt nekünk is, volt Széchenyink, Kazinczynk, Eötvösünk, voltak mások is, nagyok és legnagyobbak, de ez régen volt. A magyar közéletnek és kultúrának sok kiváló egyénisége volt. de tény az, hogy igazán vezető szelleme, mérvadó, döntő szavú vezére az utóbbi húsz évben nem. Egy Saldánk például biztosan nem! Aki ismeri az ő negyvenéves munkásságát, páratlan szellemi kapacitását, azt a hihetetlen tényt, hogy ez az ember 64