Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938
Tudomány és művészet - Brogyáni Kálmán: A fotográfia társadalmi jelentősége
papírra rögzíti az élet minket körülvevő milliónyi köznapi dolgát. És mi csodálkozva állapítjuk meg, milyen szép és gazdag ez az eddig meg nem látott világ! Csak egy meggyőző példát: az emberi arc kultúrája tudatossá válik. Az a történelem, mely a származás, véralkat, egyéni élet alakulása folytán minden emberi arc felületébe bevésődik, minden ember valójának a legigazabb tükre. A fotólencse, amikor ezeket rögzíti, történelmet ír a mosolygó, fiatal gyermekarctól a proletárasszony ezerráncú arcán át a verhovinai éhséglegendák nyomorult hőséig. A valóság tudatosul bennük és tovább hat. A tervszerű tudatosítás és a dokumentáció teremtette meg az osztályharc frontjára vont fotót, a szociofotográfiát, amiben előzetes szociológiai analízisek boncolják föl az osztályjelenség gyökerét, és az ellentéteknek fotók által való megmutatásával, találó montázsokkal és statisztikákkal a problémát sokoldalúan és plasztikusan állítják elénk. Nem vonják le a végső konklúziót, de az ellentétek megmutatásával kapukat nyitnak a tudatba ennek megtevésére. Amikor 1931-ben Rosie Ney, a párizsi Vue folyóirat fotómunkatársa a Sarló meghívására végigjárta Szlovenszkót, mindenütt felvételeket készítve, a hatalmas képanyag kiállítása egyetlen keresztmetszetben mutatta be a mai Szlovenszkót. A martosi népviselettől a hegyi bacsák portréján át a ruszinszkói éhségvidékig. Ebben a kaleidoszkópban önként csoportosultak saját ellentéteikké a képek. A fotografáló, a képeket montírozó és néző ember ideológiája átütött a képen, és kihangsúlyozta a tendenciát: az urasági táblák partjaira száműzött nincsteleneket a szlovenszkói falvak mikrokozmoszában, a nyugati kapitalizmus betörését a Duna menti őstermelő és kisiparosi területek életébe, a kolonizációt, a csendőrt, az egy tál krumpli életstandardját, a skorbut, az angolkór, az éhség verhovinai hadjáratának áldozatait. Mindezt megdöbbentően, frissen és cáfolhatatlanul. A fotó tanúságtételre hívta a valóságot, és a valóság vallott. A megismerés és a kifejezés eszközeit hősiesen kutatja fel az ember. A kvalitások csodaként esnek ölébe. Mint megnyilvánulásai az egyre finomabb szerkezetű, emberiséget próbáló, emberiséget felemelő történteknek. És a fotográfus is megéri végre: a fény beszél, a fény írni képes. (1933) 359