Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Sándor László: Az írói gyónáskényszer kérdéséhez

sorok is. .." (308. c.) Kétségkívül érdekes és izgalmas feladat. S e feladat elvégzését nem lehet másra bízni. Mindenki csak önmagát fejtheti meg, még ha tökéletlenül és hiányosan is. Erre utal és ezt igazolja Komlós Aladár is Voltam poéta én is című vallomásában, ahol így érvel: „Egy másik ellenvetés szememre vethetné, hogy magamról írok tanulmányt. De hiszen in psychologicis mindenki csak saját magáról írhat. . . igazában. Senki sem láthat bele közvetlenül más emberek lelkébe; legfeljebb, amit magában látott, ráköltheti másra." E vizsgálódás leszűrt eredményeként leszögezhető, hogy az író minden munkájában elsősorban önmagát adja, saját lelkéből, élményanyagából építi fel irodalmi alkotásainak-cselekményét, figuráit. S mert minden írás kissé önéletrajz, nem okvetlenül szükséges, hogy az író több műbe, számtalan regényalakba aprózza szét magát, mert ez csak önmaga hiányos és szétforgácsolt megmutatását jelenti. Ezért az önéletrajz: az önmegfejtés és önfeltárás legszintetikusabb formája, teljes kiállás, a legőszintébb és legnyíltabb szándékmegmutatás. S mi sem fontosabb annál, hogy az írónak határozott szándékai és köntörfalazás nélkül való megnyilatkozásai legyenek. Természetesen az író alkotásaiban mindig önmagát adja, még ha nem is első személyben teszi meg vallomását, s még akkor is, ha történetesen nem saját magát állítja a cselekmény középpontjába, hanem valami koholt figurát. Végső fokon az önmegmutatás ösztöne hívta életre eddig a világ valamennyi szépirodalmi alkotását, és serkenti az írókat ma is arra, hogy egyre őszintébb és emberibb formában tegyenek vallomást embertársaik előtt legbensőbb élményeikről, szándékaikról, vágyaikról. (1937) 345