Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Sándor László: Az írói gyónáskényszer kérdéséhez

tudatosan, akár tudat alatt mindig arra törekszik, hogy írásaiban elsősorban önmagát adja, önmagát mutassa meg. Ezért bízvást elmondhatjuk, hogy minden irodalmi alkotás bizonyos mértékig önéletrajz, melyben az író vagy a legteljesebb mezítelenségben mutatja meg önmagát, s igyekszik maradéktalanul íéltárni és napfényre hozni mindazt, amit leikének legrejtetteb rekeszeiben őriz, vagy pedig gátlásai következtében bizonyos kényesnek látszó dolgokat elhallgat, s csak azokat a tényeket és élményeket mondja el, melyeket alkalmasnak talál a közlésre. E meglátásból magától folyik a tétel: az irodalmi alkotás nem más, mint szublimált exhibicionizmus. Primitív emberek önmaguk kielégítése céljából előszeretettel fedik fel mások előtt intim testrészüket. A költőknél és íróknál ez a vágy szublimálódik, és intim lelki megéléseikről, történéseikről lebbentik fel a fátylat, ami számukra kielégülést és megkönnyebbülést hoz. Végeredményben tehát az írókat az a vágy ösztönzi vallomásuk megtételére, hogy lelkük terhétől, különféle sérülésektől, melyek megbénítják s munkájukban gátolják őket, megszabaduljanak. A megkönnyebbülés új erőket szabadít fel bennük, lendületet, lökést ad új, nagy feladatok elvégzéséhez. Helyesen jegyzi meg erre vonatkozóan Neufeld Béla Önéletrajzok című tanulmányában: „Az a benyomásunk, hogy az író önéletrajzával önmagán segít, s a lelki tehermentesítés valósággal előfeltétele a későbbi alkotó munkának. Ez talán meglepően hangzik, de közelebbről vizsgálva kevésbé az. Ismeretes, hogy az egyszerű gyónás vagy önmagát »kibeszélés<< milyen feszültségoldó lehet, nem is szólva a pszichoanalitikus kezelés mélyre ásásáról és felszabadító hatásáról. .. Általánosságban úgy fogalmazhatnánk tételünket, hogy a múlt lelki élményeivel megbirkózni nem tudó művész. . . vallomásával menti át vagy kísérli átmenteni magát az egyensúlyosabb lelki mezőnyökre, s ezzel a belső felszabadítással biztosítja alakító erejének akadálytalanabb kifejlését. Mert csodálatosképpen számos írónál önéletrajza megírása után mutatkozik meg legérettebben teremtő készsége; meggyőzően éppen Goethénél." (Korunk XII. évf. l.sz. 20—21. o.) Az önmegmutatás vágya a legelemibb erővel a lírai költőben él. Felesleges arra hivatkozni, hogy pl. milyen gáttalanul nyilvánult meg ez a vágy Ady Endrében. Az önmegmutatás a végső és legfontosabb oka az alkotásnak. „Ezért minden: önkínzás, ének" — mondja Ady 340