Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Sándor László: Az írói gyónáskényszer kérdéséhez

pregnánsan és fesztelenül. Nem csinál belőle titkot, hogy írói tevékenységének legigazibb célja saját magának megmutatása. Minél őszintébben és maradéktalanabbul megmutatni önmagát, ez minden tevékenységének indítóoka, erre vezethető vissza minden gondolata, vágya, érzése. Szinte nárcisztikus magatartás ez minden írónál: kielemezni, megismerni, megfejteni önmagát, legrejtettebb énjét. S az önmegismeréstől egyenes vonalban vezet az út az önmegmutatásig. Központi problémája ez minden alkotónak, és minden írói tevékenységnek alfája és ómegája. Innen indul ki minden szándék és ide kanyarodik vissza a művészi alkotás tekervényes, szeszélyes zegzugú útvesztőjén keresztül... A művészi önkifejtés primer okán kívül azonban még egy sereg más ok is nyugtalanítja az írót, és arra ösztönzi, hogy megszólaljon. A napjainkban megnyilvánuló vallomási láz társadalmi okait keresve Vass László ilyen megállapításokat tesz: „Bíróságoknál van szokásban, hogy a vádlott a hozzá intézett kérdések pergőtüzében és a gátlások összeomlása után egyszerre csak elkezd beszélni, vallani mindarról, amit eddig tagadott vagy nem tekintett bűnnek. Valahogyan ilyesmi történik a mai kor irodalmában is. Az író ott áll bírái előtt, az emberibb, szabadabb életformákért küzdő tömeg előtt, és könyörtelenül nyilazzák felé a kor izgató kérdéseit... De ott áll az író önmaga előtt is, kikerülhetetlenül, és érzi, hogy többé nem futamodhat meg furdaló lelkiismeretének vádjai elől... És az írónak vallania kell a közvélemény előtt harsány hangon, mert mestersége a polgári foglalkozáson kívül közügy is, és mindenek felett hivatás. Elvégre neki sem lehet mindegy, hogy milyen sors fenyegeti a szabadságot, neki is szüksége van a szabadabb légkörre, ahol külső gátlások nélkül alkothat, kifejthet. .." (Vallani és vádolni. Magyar Újság 1936. IX. 16.) És az írók nagy része valóban nem zárkózott el a kor sürgető feladata elől. Rájöttek, hogy olyan műfajra van szükség, mely személyes hangjának szuggesztív erejével rázza fel a tömegeket. Ebbe a csoportba sorolhatjuk Veres Péternek, a balmazújvárosi parasztírónak a Korunkban megjelent Önéletírását, Fejtő Ferenc Érzelmes utazását, Illyés Gyula Puszták népe című megrázó, hihetetlen emberi mélységekbe bevilágító könyvét, Nagypál István Önvallomását a 341