Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Kovács károly: A szürrealizmus bírálata

gyakorolt formáló hatása felé. Más szavakkal: állítsuk be azoknak a törekvéseknek távlatába, amelyekért több-kevesebb következetességgel ők maguk is síkra szállnak. Sajnos, e tanulmány kiszabott terjedelme lehetetlenné teszi, hogy a szürrealista írásokból részleteket közöljünk, vagy egyes képzőművészeti alkotásaik leírását adjuk. Ha egyes elismert műveket veszünk szemügyre (Breton: Poisson soluble; Crevel: Les pieds dans le plat; a képzőművészet terén pedig az 1935 január közepén Prágában megrendezett szürrealista kiállítás), ki kell jelentenünk, hogy a könyveiket nem lehet egyszerű írni-olvasni tudással kézbevenni, festményeiket, rajzaikat és szobraikat pedig hasztalan vizsgáljuk az élet realitásaihoz szokott szemekkel. Nezval ugyan azt állítja, hogy „a költészet, a mi költészetünk, e költészet végeredményben érthető olyanok előtt, akiknek szükségük van arra, hogy költeményeket olvassanak" (Nyílt levél K. K.-hoz). Ez azonban nincs így. Talán vonatkozik Nezval irodalmi tevékenységére, amely sok kívánnivalót hagy hátra az ortodox szürrealizmus szempontjából. Ha azonban valaki írásaikat élvezettel akarja olvasni, úgy annak külön tanulmányokra van szüksége. Bele kell magát élnie abba a ferde és egyoldalú gondolatvilágba, abba a negativista világszemléletbe, amely alapjukat képezi. Ezek az alkotások így már eleve nem szolgálhatnak tömegkultúrigények kielégítésére. Azok a kevesek, akik eljutnak oda, hogy élvezni tudják, irodalmi és művészeti követelményekről alkotott helyes felfogásukat kénytelenek áldozatul hozni. A szürrealista müvek hatása az ellenkezője annak, amit alkotóik elérni szeretnének. A pszichoanalízis szimbolikáján keresztül álomszerűen rapszodikus és elmosódó formában vetítik elénk határozatlan gondolataikat. Társadalmi kritikát csak elvétve alkalmaznak. (Pl. Crevel regénye valójában csak negatív matagadást nyújt. Az elkedvetlenedett kispolgár romboló anarchizmusát tükrözi vissza. Jövőigenlést, iránymutatást, konstruktív eszmét és világnézetet hasztalan keresünk lapjain.) Nem bizonyítékként, hanem mint jellemző kuriozitást említjük meg egy polgári lap kritikáját a prágai szürrealista kiállítással kapcsolatban. „Be kell vallanom — mondja a kritikus —, hogy sehol sem látom benne a nagy forradalmi aktivitást. Inkább ennek az ellenkezőjét. Korábban már volt alkalmam megjegyezni, hogy ez a valóságfölöttiség a dekadencia egyenes örököse . . . Tehát nem annyira harc, hanem megbetegedés és fertőzés, inkább a betegség dühöngése, 328