Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Író és osztályharc

békebeli proletárnyomoron, háborús vérzivataron, forradalmi felgyúláson. Emigrálnia kellett, és most ott van Amerikában. Művész. Hegedűművész. Mindene meglenne, jól is keres, és mégis: valami-* nem-tudom-mi hiányzik. Töpreng: „Nem vagyok szocialista. Nem igaz. Nem a társadalom állapota fáj nekem elsősorban, de az én saját állapotom. És megoldást ezen nem úgy kerestem, mint a marxista tudomány azt előírja, nem együtt a tömeggel, hiszen kiugrottam belőle ... és talán .. . talán . . . lám, talán épp itt van a baj. A rendszert kell forradalommal megváltoztatni, de én nem bírtam kivárni, kiugrottam és. . . íme, itt vagyok. A szocialisták legalább tudják, hogy miért vannak a világon. Én . .. én felesleges vagyok. Azaz a kapitalisták szívesen felfogadott muzsikusa vagyok. Burzsoá művész." Gamma kint van az utcán. Fülledt augusztusi éjszaka. Lábai önkéntelenül a proletárnegyedek felé viszik. Olaszok, írek, zsidók utcáiba. És mindenütt csak Saccóról és Vanzettiről beszélnek. A két halálraítéltről. Népgyűlés van, és itt egy olasz szónok után Gamma beszél, a művész. És egyformán beszélnek. Utána együtt mennek haza. És az olasz megszólal: „Maga az imént munkások közt volt, ugye? Látta azt a lelkesedést, ami, íme, még magából is szónokot teremtett? Már nem rabszolgák alázatos jámborsága van az arcukon, és minél több Saccót és Vanzettit végeznek ki, annál acélosabbak lesznek az öklök. A tömeg tanul, folyton tanul, mi tanítjuk, de legfőképpen a Fullerek tanítják a tömeget. Mert mint azt Marx megmondotta, a kapitalista rendszer önmagában hordja ellentmondását, kitermeli azt az osztályt és azt a történelmi időt, amikor ez az osztály elbirkózza a kapitalistáktól a hatalmat." Utolsó fejezet: „Hátul egy kis szalonban, a dobogó mögött a zenészek feketekávéznak, és beszélgetnek Saccóról és Vanzettiről. Idegesen nézik az órájukat. Még tíz percük van, ha kivégzik őket. Csend. A teremben egy vén bankár vagy igazgató éveit ünneplik. A zenészeket a menedzser behívja a terembe. Játsszanak valamit, mert már pattanásig feszülnek az idegek. Következik a nyomtatott program szerint egy hegedűszóló, játssza a violin-koncertmester, Mr. Gamma. — Ezt átugorjuk — mondja a fiú a zongoristának. Kéri a következő kottát. Egy Strauss-valcer. Nem lehet. Nem illik ilyenkor. Ki tudja kívülről Chopin gyász indulóját ? Mind tudják, de nem merik. Gamma 27