Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Koncsol László: Kaland

a homlokába, sötét arcán gyöngyözve folyt a verejték. Most, itt az utcán, a lámpavasnak dőlve szánalmasnak, nevetségesnek találta magát és szégyenkezett is egy kicsit. Elgondolkozva nézegette cigarettája parazsát, a füstöt messzire fújta. Mint ilyenkor rendesen, most is valami hiányérzetféle és lelkiismeretfurdalás gyötörte. Sok pénzt elszórtam megint... — gondolkodott félig lehunyt szemmel. — Nem kellett volna ... Miből élek a héten? De aztán gyorsan el is hessegette magától a kellemetlen gondokat. Eh, — legyintett — majd csak lesz valahogy, küldenek hazulról gyorssegélyt, csak kérni kell. Hiába húzta szorosabbra a köpenyét, a hideg csak gyötörte tovább. Fáradt volt, álmos, kimerült a sok átdorbézolt éjszaka után, érezte, hogy inkább valahonnan belülről didereg, és most, hogy egy kissé kijózanodott, a feje is lüktetni kezdett. Mit csinálhatnék, hogyané fázzam ilyen kegyetlenül? — törte a fejét, és szétnézett. Az egyik lefutó árokban, közel hozzá, jókora szikladarab feküdt, tudja az ég, honnan került oda. Hirtelen elhatározással odaszaladt, felkapta a súlyos, görcsös követ és néhányszor egymás után a feje fölé nyomta. Erőm azért még van! — nevetett jóleső öntudattal, és nekirugaszkodva elhajította a követ, hogy az nagy zajjal gördült még néhány métert tovább, végig az utcán. Mikor a zaj elült, visszament és lihegve újra nekidőlt a lámpavasnak. Hova menjek? Hol töltsem az éjszakát? — mormolta magában. — Messze az internátus ... És már be sem engednének ... Hova menjek hát? ... Legalább az a szőke dög ottmaradt volna velem. Maradt is még valamicske pénzem, arra biztosan elég lett volna... Itt nem mutatkozik most egy sem... — tekintett szét az utcán. — Túl késő van, alszanak mind. Már éppen mozdult, hogy valamerre induljon, ami98