Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Komáromi Ressl János: Tolvajok útja

sorjában mindnyájan. Az utolsó megzörgette az ablakot, de elvinni nem akartunk semmit. — Ne hazudjon! Akkor miért másztak az ablakba, ha nem akartak lopni? — Csak belesni akartunk. — Miért? Mit láttak ott? — Ágyban feküdt a bácsi meg a néni... őket lestük meg. — Ahá! Erre voltak kíváncsiak!... És mért zörgették meg az ablakot? — Hogy ne feküdjenek olyan nyugodtan. — És tudja, kik voltak azok? — Nem, azt nem tudom, fogalmazó úr. — Maguk így nevelik a gyereküket? Hogy fiatal házasokat kilessenek és megzavarjanak? — fordult a fogalmazó ismét nagyanyám felé. — Igenis, kérem! — felelte az rendületlenül. — A gyerek apja tehát a Munkásotthonba jár és lopni tanítja a gyereket, maga meg erkölcstelenségre neveli! — Nem értem, kérem! — pislogott nagyanyám. — Ezt már nem érti!... Jobb, ha töredelmesen megvallja maga is. Most már tisztán látom, kivel van dolgom. — Igenis, kérem! A fogalmazó tekintete szúrósan rám szegeződött. — Akkor még mondja meg azt, miért lopott barackot? — Én nem loptam! — Hát nem magát fogtam meg ? — Igen, megfogott fogalmazó úr, de én nem loptam. — Hát ki lopott? — Senki sem. — Akkor miért dobáltak köveket a fára ? — Kihajlott az utcára a barackfák ága, és ha arra mentünk, valamelyikünk mindig feldobott egy követ, fogadtunk, kinek a dobása hoz le barackot. — Ügy, úgy, ilyesmibe fogadnak!... És ha az a kő 91