Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

Hajnalban felraktak egy Münchenbe irányított tehergépkocsira. Elláttak hátizsákkal is és rengeteg ennivalóval, konzervvel, sajttal, kenyérrel. Déltájban elértünk a Lech folyócskához. Ott leszálltam. Mosolyogva engedték — mehetek tovább egy másik kocsival is, most százával, ezrével szelik keresztül-kasul a birodalmat, és nem egy tart München meg a cseh határ felé. Nem kellett gyalogolnom. Az út mentén annyi volt a gazdátlan katonai kerékpár, hogy akár tízből is válogathattam. Alkonyat előtt elértem a falut — kisvártatva ott lehetek a tanyán és karomba zárhatom Annát, szerelmemet! Vitt a boldogság, mintha szárnyam lett volna, ég és föld között lebegtem, izmaim nem érezték, hogy nyomniuk kell a pedált, súlytalan lett a testem, könnyű és szálló a rám váró öröm mérhetetlen édességétől. Aztán... Mennyi éve már, hogy ez történt velem! Minden más gonosz emlék rég elfakult, homályba veszett, nem gyötör többé, éjszakánként nem fürdet verejtékben, csak ez az egy seb él még elevenen és oly sajgón, mintha tegnap ütötte volna a sors! A tanya egyetlen szörnyű romhalmaz. Csonkán égnek meredő falak, kusza, összetört és üszkös gerendák, cserép és szilánk. Nem az ég villáma csapott le ide, de ennél szörnyűbb: egy bomba, amit ember agya teremtett, ember keze rakott össze gyilkos gépeivel és ember keze dobott a földre, a mennyországomra. Hatalmas kráter tátongott a kert helyén. Elpusztult itt mindenki: a tanya gazdája és szerelmem, Anna. Elpusztult a négy tehén is, amely életben tartott. Az éjszakát a faluban töltöttem, annál az öregasszonynál, akitől először kaptam kenyeret. Befogadott a házába, nem kérdezte, ki vagyok. Nem ismert fel, csak azt látta, hogy egy összetört, lázas ember kér éjszakára fedelet. Megosztotta velem vacsoralevesét, s én egy hűskonzervvel ajándékoztam meg cserébe. 85